MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. május 18.
2/99. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-93. • 1970. május 18. - Napirend: - 1. A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése és a KB állásfoglalásából adódó feladatok az 1970. február 18-19-ei ülés határozata alapján. - - A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése. (Az MSZMP KB 1970. február 18-19-ei ülésének anyaga.) [brosúra]
szocializmust építő magyar nép ifjúságára, igényességünk indokolt. Ifjúságunkra egymásba fonódó, kettős feladat vár. Az egyikről rendszeresen beszélünk, a másikról ritkán. Reá vár az a feladat, hogy a szocialista társadalom teljes felépítését véghezvigye. És feltehetően még a mai fiatal nemzedék életébert jelentkezik a kommunizmusra való átmenet előkészítésének feladata. Ezenkívül és eközben — más országok ifjúságával együtt — a szocialista társadalmi rend világméretű győzelmének előmozdításában is segíteniük kell. Ifjúságunknak felelősséget kell éreznie a szocializmus világméretű győzelméért, ennek ismeretében, tudatában kell készülnie az életre, a munkára és a harcra. Az általános és középiskolákban tanuló fiatalok — sőt még egyetemisták is — kétezervalahányban is fognak még élni, dolgozni, sőt ekkor lesznek életük delén. Őket az akkori feladatokra kell felkészítenünk. Irántuk, érdekükben egyértelmű világnézeti követelményekkel kell fellépnünk. Persze nem pénzbüntetés terhe mellett, hanem nevelőmunkával, agitációval, jó szervezéssel kell gondoskodni arról, hogy az ifjúság elsajátítsa a marxizmus—leninizmus alapvető igazságait, megtanuljon elméletünk tudományos módszereivel gondolkodni és vállalja, vallja azt a politikát, ami a mi világnézetünkből következik. Az ifjúság is csak a kapitalizmus és a szocializmus között választhat. Neveljük úgy fiataljainkat, hogy a szocializmust válasszák és szocialista világnézetük legyen. Hogy ez milyen hatásfokú lesz, a fiatalok mekkora hányada lesz ilyen, ezen most nem érdemes tűnődni. Feladatunk az, hogy eleget tegyünk a párt rendeltetésének, missziójának: propagáljuk a marxizmust, (hirdessük átfogó szocialista céljainkat, a jelenleginél nagyobb mértékben fogadtassuk el a tömegekkel a kommunista politikát. Ez a pártnak általános kötelezettsége, de különösen kötelessége az ifjúsággal szemben. Az, hogy a fiatalok elsajátítsák a marxista—leninista világnézetet, nemcsak társadalmi érdek, hanem a fiatalok érdeke is. Ma, 1970 februárjában egy szocializmust építő országban még úgy is lehet élni, hogy a munkából hazatérve az emberek egy része, bár egyre csökkenő része, azt mondja: „elvégeztem rendesen a munkámat, a többi nem érdekel". Ez ma sem helyénvaló, de néhány évtized múlva már végképp elfogadhatatlan, társadalmilag abszurd nézet, magatartás lesz.