MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1965. január 28.
2/48. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-86. • 1965. január 28. - Napirend: - 2. Tájékoztató a PB 1964. május 13-ai határozatával kapcsolatos megyei intézkedésekről. - - Beszámoló. 59-74.
Titkársági tulajdonképpen vezetői megbeszélések voltak* ügy értékeljük hogy a választott testületek munkáját nem sértette r mük8déséneic lényege a pártbizottság végrehajtóbizottsága által hozott határozatok megszervezésének koordinálása volt* A járási pártbizottságoknál az irányító munka színvonalának növelését célozza a Politikai Bizottság határozatának megvalósításaként, hogy a járási bizottságoknál létre kell hozni a két titkári rendszert. Ez azt jelenti, hogy az első titkárok mellett - státusz növelése nélkül - még egy elvtársat kell beállítani, illetve megválasztani a pártbizottság titkáraként, A titkári teendőkkel megbízott elvtársak egyben egy-egy osztály vezetését is ellátják, A járási első titkárok helyettesítése szervezetileg korábban is megoldott volt de nem mint titkárok működtek a pártbizottság élén,