MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. november 27.

2/46. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-53. • 1964. november 27. - Melléklet: - - Az MSZMP Pest Megyei Bizottságának irányelvei a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben dolgozó nők helyzetének további javítására. 46-53. [brosúra]

A munkakörülmények állandó javításán túlmenően a tsz vezetői fordítsanak fokozott gondot a munkavédelemmel kap­csolatos feladatok megoldására is. Ilyenek elsősorban a munka­ruha, balesetelhárítás, nagyobb tsz-központokban a dolgozó ta­gok részére (állattenyésztési telepen, gépjavító műhely közelé­ben) zuhanyozók és egyéb tisztálkodási lehetőségek stb A gazdaságilag jobban megalapozott termelőszövetkezetek­ben kezdetben idényjelleggel állítsanak fel üzemi konyhát, ahonnan meleg étellel látják el a dolgozó tagokat. E téren igény­be kell venni a földmüvesszövetkezetek jelentős lehetőségeit is, ezzel ki lehet elégíteni a felnőtt- és gyermekközétkeztetési igé­nyeket. Elő kell segíteni a házimunka könnyítését. Nagy segítséget nyújthatnak ehhez is a földmüvesszövetkezetek a háztartási kis­gépkölcsönző hálózatuk szélesítésével. Ahol erre nincs lehető­ség, ott a termelőszövetkezetek szerezzenek be háztartási kis­gépeket és azt kölcsönözzék a tagoknak. Propán-bután gáz jutta­tás során részesítsék előnyben azokat a tsz-családokat, ahol a férj és feleség állandó jelleggel részt vesz a közös munkában. Fokozott gonddal biztosítsák a kulturális igények kielégí­tését. Pl. klubok, szórakozóhelyek létrehozásával, a meglévő községi könyvtárak bővítésével is elő lehet segíteni a fiatalok helyben maradását. A pártszervek gondoskodjanak arról, hogy minden tsz-ben 1965. év végéig készítsék el a szövetkezet 1—2 évre szóló szociá­lis, kulturális programját és azt terjesszék közgyűlés elé. A közgyűlés határozzon a program megvalósításáról és ere­jéhez képest biztosítsa a szükséges anyagi fedezetet. Minden szövetkezetben tevékenyen működjön a szociális-kulturális bi­zottság, segítse és ellenőrizze a kidolgozott program megvaló­sítását. 4. A tsz pártszervezetek és tsz-ek vezetőségei a munka­körülmények javításával egyidőben szervezzék meg a szövet­kezet szakember- és szakmunkás-ellátását. Minden termelőszö­vetkezet a szükségletei szerint gondoskodjon arról, hogy a tagok

Next

/
Thumbnails
Contents