MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. október 19.
2/30. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-117. • 1962. október 19. - Napirend: - 1. Az október 27-28-án tartandó megyei pártértekezlet beszámolója és a határozati javaslat. - - Vitaanyag a megyei pártértekezlet beszámolójához. 34-98.
Egyetértünk azzal is, hogy a Központi" Bizottság kizárta a párt soraiból Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt a törvénytelenségek kiagyalóit és szervezőit, akik felelősségüket aszal is tetézik, hogy elzárkóznak hibáik mérlegelésétől, felelősségük elismerésétől. Azt tartjuk, hogy a Központi Bizottság megfelelően és körültekintően járt el, mind az igazság helyreállításában, az áldozatok esetében - mind az igazságosztásban - a felelősök esetében. A pártéletben bekövetkezett változások erősit-ik a kommunisták tomegkapc'solatait. A párt vonalvezetés^ világos, minden kommunista megérti és képviselni is tudja azt. De ez a politika most nemcsak vdlá— t gos, hanem makulátlanul tiszta is» A komnunista név ismét tisztán oseng, bátran állhatunk az emberek elé. Az emberek szeretik és követik a kommunistákat, idehaza és szerte a világon. Előfordul - még a párt soraiban is - értetlenség ezzel a politikai Vonalvezetéssel szemben. Azt állitják, hogy a régi eszközökkel egyszerűbb vezetni. Miért kell megengedni, hogy mindenki jártassa a száját, s ne okvetlen fogadja el az első szóra azt, amit a kommunisták mondanak. Kern igaz ez az érvelés. Az emberek osak azt a vezetést fogadják el önként és becsülettel, amelyik rájuk is hallgat, figyelembe veszi nemcsak a véleményüket és szúmol is azzal. Azt is mondják, hogy a jelenlegi vonalvezetés mellett lasubb a szocializmus épitésnek üteme. Ez sem igaz. /A mező gazdaság szocialista átszervezésére először 1948-ban született párthatározat. Mit ért el a párt a régi vonalvezetéssel, a türelmetlenséggel? Zűrzavart. 1948tól 195^-ig 8. év telt el, de a mezőgazdaság szocialista átszervezésében csak bukdácsoltunk. Megsértettük a munkás-paraszt szövetséget és a paraszt emberek százezreit idegenítettük el magunktól.