MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. május 4.

2/21. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-130. • 1961. május 4. - Napirend: - 1. Jelentés a téeszek 1960. évi munkájáról, az 1961. év feladatairól, valamint a pártpolitikai munka és a pártirányítás egyes kérdéseiről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-66.

Tisztelt pártbizottsági ülés! Tanulmányozva a Megyei Végrehajtó Bizottság által előterjesztett anyagot, ténylgesen arra a követ­keztetésre jutunk, hogy az anyag az egy év tapasztalatait, más­részt a megyében végbement gazdasági ós társadalmi változás ta­pasztalatait figyelembe véve véleményem szerint is helyesen tük­rözi azokat a tennivalókat, amelyek előttünk állnak a mezőgazda­sági termelés szervezésében, a termelés növelését illetően. Azzal kapcsolatban, hogy mi ténylggesen a Párt VII.Kongresszuaa által megjelölt, kitűzött céloktól milyen messzire vagyunk, né­hány példát mondok el a fennálló heyzetről. A Kongresszus irányelvei kimondják, hogy 1965-re el kell érni a mezőgazdaságban, hogy általában a termelés 3o-34 73-kal növeked­jék, de konkrét számokat is tartalmaz néhány fontos mezőgazdasági, eredetű terméket és terményt illetően. Pl. loo kh szántóra 12B,5 q vágóhust, 26.ooo liter tejet,a tojás százezreit és millióit, ós igen sok vegyes zöldségfélét irányoz elő. Ha ténylegesen azt néz­zük, hogy ezekhez a célokhoz a ráckevei járásban mennyire járunk, akkor azt hiszem, oszthatjuk Németh elvtárs nézeteit, hogy nem sza­bad megnyugodnunk az eredményekben. A ráckevei járásban 19 tsz készített zárszámadást az 196e-as évben, A 19 tsz együttesen véve az általuk müveit 12.ooo kh szántóföld után loo kh-nként értékesített 23,5 q kenyérgabonát, 34 0. vegyes­hust, ós járási szinten a 19 tsz 495o liter tejet adott az állam­nak. Ezek a számok azt mutatják,hogy nagyon nagy tennivalók áll­nak előttünk ós ténylegesen sok olyan rejtett tartalék van ­nemcsak a mi járásunkban - , amelyeket egy kicsit alaposabban való gazdálkodással, figyelmességgel a kitűzött célok szolgála­tába lehet állítani. Nálunk a legjobb szövetkezet a taksonyai Egyesült Erő. A tsz Pest közelében van. Ez is bizonyitja,hogy Pest közelsége akkor okoz problémát, ha a tsz gazdálkodása rossz.Ez a tsz 18 km-re van Bu­dapesttől. Taksony községben 3 tsz volt. Észszerűen, a két rossz szövetkezetet egyesitettük a legjobb szövetkezettel, amelyik mindig 5o Ft-on felül osztott, 8 éven át. Sokan meg voltak ijedve hogy az egyesítéssel merész lépést teszünk ós tömkretesszühjí az Előre T sz-t. Az egyesitett tsz területe most 21oo kh. Most ott tartunk, hogy nem esett vissza sokkal az egy munkaegységre eső részesedés, és a 3 tsz együttes gazdálkodási munkája, mert az egyesülést követő esztendőben 4o Ft-on felül osztott, most 196o­ban is 41,24 Ft-ot fizettek. Azt mondta az elnök a zárszámadási közgyűlésen , hogy egy véletlen tollhuzással még 500.000 Ft-ot 1961-re is tartalékoltak. Ez a szövetkezet olyan szövetkezet,ame­lyikből nemhogy elmennének a tagok máshova dolgozni, hanam még a Csepeli Vasműből is jöttek haza emberek. Megkérdeztünk fclyen embereket, akik a Vasműből jöttek haza, hogyh' hogyan érzik raa­gukat.Azt mondják , nagyon jól, nem kell 3-4 órát utazniok naponta 2 nagyon nehéz parasztunk volt, egy 11 ós egy 13 holdas.Amikor nagy üggyel-bajjal beszerveztük őket,azt mondták,ha 15oo Ft-ot

Next

/
Thumbnails
Contents