MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. május 4.

2/21. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-130. • 1961. május 4. - Napirend: - 1. Jelentés a téeszek 1960. évi munkájáról, az 1961. év feladatairól, valamint a pártpolitikai munka és a pártirányítás egyes kérdéseiről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-66.

szervezve nehéz előbbre menni, hogy a legjobb szakembereket nyerjék el. Van azonban olyan tartalék is amit ki lehet hasz­nálni. Több termelőszövetkezetünk elnöke nagyobb terület irányí­tására is képes, mint amekkora terület a keze alatt van. Van olyan lehetőség is, mint amilyen a Dánosi Micsurin tsz,.vagy a Csemői Petőfi tsz. esetében, ahol a Dánosi Állami Gazdaság? igazgatója vállalja a Dánosi Micsurin tsz. elnöki teendőinek ellátását, és amióta elvállalta, azóta mintegy 60 ember vissza­ment a tsz-be, akik már más területen dolgoztak, de miután látták-, hogy megvan a biztosíték, hogy a munkaegység értéke jó lesz, visszamentek a szövetkezetbe. Véleményem szerint ilyen megoldásokat lehetne alkalmazni. A vezetés minőségi javí­tásánál necsak a tsz. elnök, agronorrrus, könyvelői munkakörre gondoljunk, hanem a párttitkári funkció, valamint a KISZ, Nőbizottság megerősítésére, mert ha ezek megfelelően működnek, akkor lehet a tsz. tagságot mozgósítani. Vannak más kérdések is, amelyek számba jönnek a mozgósításnál. A mult év gyenge eredményeihez nagyon komolyan hozzájárult a tagság, mert nem volt kie égitő a munkafegyelem. Az anyagi érdekeltség biztositása érdekében nagyon fontos a terület egyénekre való felosztása. Sajnos ennek a fontos kérdés­nek az ériekében nem tettek meg minden a tsz. vezetők. Mi már elértük, hogy az egész kapásnövényeket müvelésre kiadtuk, igy máris mutatkozik a változás. Virág elvtárs már utalt a növényápolásra és az állatvédelem kérdésére. Ezzel kapcsolatban egy néhány szót szeretnék szólni. A növényvédelemnél nagyon hatékony intézkedésre van szükség. A növényvédő-állomás nem képes ennek teljes egészében eleget tenni. Igy pld. tavaly a Ceglédi Táncsics tsz.-ben a burgonya­bogár irtást a növényvédő-állomásra bizta a vezetőség és nyu­godtak voltad*mire felébredtek 9o hold burgonyát megettek a bo­garak. Véleményem szerint a termelőszövetkezeteknek kell gondos­kodni a növények védelmérel elsősorban és nem szabad csak a növényvé dő-á1lomásra t ámas zkodni. Az állatok gondozása terén sajnos sok állat a nem megfelelő gondozás, illetve férőhelyek hiányéból adódóan hullott el a járás területén. 1991 malac hullott el a járás területén akkor, amikor hizóállat nincs biztosítva az éves terv teljesítésében. Ugyanez a helyzet a baromfi gondozás terén is. Probléma van a fogatok nem megfelelő kihasználásánál. A foga­tosok maszek fuvarokat végeznek saját zsebükre. Egves helyeken a közgyűlés hozott olyan határozatot, hogy a háztályi hazaszálli tásán kivül 3 munkaegységet biztosítanak a tagoknak. Véleményem szerint erre is nagyobb súlyt kell helyezni.

Next

/
Thumbnails
Contents