MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. november 25.

2/19. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-65. • 1960. november 25. - Napirend: - 1. A téesz-mozgalom helyzetének és a mezőgazdaság fejlesztésével, illetve szocialista átszervezésével kapcsolatos feladatok megvitatása. - - Határozat. [Javaslat.] 44-50. [brosúra]

f) Járásonként meg kell alapozni a termelőszövet­kezeti vezetők és tagok tapasztalatszerzési lehetőségeit. Minden járásban legalább egy olyan termelőszövetke­zetet kell kialakítani, ahol a korszerű termelési módok alkalmazását és annak eredményét más tsz-ek is meg­ismerhetik. E célból szorosabb kapcsolatot kell kiépí­teni a megye állami gazdaságaival. 5. Gondoskodni kell az alapszabály következetes be­tartásáról, a tsz-demokrácia érvényre juttatásáról. A szövetkezeti demokrácia további erősítését a gazdálko­dás fellendítése, a közösségi szellem és szemlélet kiala­kítása fontos eszközeként kell kezelni. 6. A járási tanácsok a tsz-ek megerősítésének fon­tos, operatív irányító szervei. Gondoskodni kell további erősítésükről és felkészültségük növeléséről. Az erősí­sítésre nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező elv­társakat kell beállítani. A belső adminisztráció ésszerű csökkentésével biztosítani kell, hogy több szakmai, gaz­dálkodási segítséget adjanak a tsz-eknek. A járási tanácsok következetesen, rendszeresen el­lenőrizzék és segítsék a tsz-ek termelési és pénzügyi ter­veinek végrehajtását. 7. A párt és a tanács v. b. különös gonddal segítse a 3000 k. holdas és az ezen felüli területtel rendelkező termelőszövetkezeteket. Az állami gazdaságok vezetőit elsősorban az ilyen tsz-ek patronálásával kell megbízni, hogy segítségükkel rövid időn belül elérjék az állami gazdaságok termelési színvonalát, s korszerű nagyüze­mekké fejlődjenek. 8. A szövetkezetek irányításában a legteljesebb dif­ferenciáltságot kell megvalósítani. Minden szövetkeze­tet adottságainak, lehetőségeinek és jelenlegi helyzeté­nek alapulvételével kell irányítani, segíteni. A leggyen­gébb tsz-ek megszilárdítására egyedi terveket kell ki­dolgozni, s ezek végrehajtását következetesen biztosí­tani kell. 9. A jelenlegi tsz-községek szövetkezeteiben 1961-ben be kell vezetni az ágazati könyvelést és egyidejűleg költ­ségszámításokat kell végezni. 10. Az arra alkalmas 2—3 községben, városban még az idén meg kell valósítani a szövetkezet-közi vállalko­zást, hogy a tsz-ek erejük egyesítésével érjék el azokat a célokat, amelyekre egy tsz ereje nem elegendő. Jelen­leg erre a célra legalkalmasabb Nagykőrös, Cegléd vá­ros és a ceglédi járás néhány szövetkezete. Elsősorban nagy, öntözéses kertészetek kialakítására, palántaneve­lésre, építkezésekre, baromfitenyésztésre kell összponto­sítani az erőket. 11. A megyei pártbizottság szükségesnek tartja a háztáji gazdaságok mellett történő egyértelmű állásfog­lalást. A háztáji gazdaságokra — a törvényes keretek között — még hosszú ideig szükség van. A háztáji gaz­daság árutermelése ma még nem nélkülözhető, s hason­lóan fontos a háztáji szükséglet megtermelése is. A ház­táji árutermelésben legjelentősebb a hízottsertés-, a vá­gottbaromfi- és a tojástermelés. A felvásárlószervek törekedjenek arra, hogy a háztájiból szerződéses és sza­bad felvásárlás útján a jövőben még nagyobb mennyi­séget vásároljanak fel. A háztáji szarvasmarhatenyészet a közös állomány kialakításának és fejlesztésének egyik fontos forrása. A tsz-eknek már a tervezéskor gondoskodniok kell a háztáji állatállomány takarmányellátásáról. 12. A gépállomások szüntelenül javítsák a talaj­munka minőségét. Legyenek következetesek a korszerű agrotechnikára és növényápolásra vonatkozó előírások betartásában. Növeljék az egy gépegységre jutó telje­sítményt. 1961-re lényegében minden szántótraktornál térjenek át az állandó jellegű kettős műszakra. Szakem­bereikkel nagyobb szakmai segítséget adjanak a tsz-ek termelési tevékenységéhez. Biztosítsák a szövetkezetek erőgépeinek kijavítását és segítsék e gépeknek is a ter­melőmunkába való szervezett bekapcsolását. 13. A megyei pártbizottság felkéri a patronáló üze­mek vezetőit és kollektíváit, hogy fokozzák a tsz-ek ve­zetői részére az üzem- és munkaszerevzési, közgazda­sági; a pártbizottság vezetői pedig a pártpolitikai és pártszervezeti tapasztalatok átadását, és segítsenek azok alkalmazása megszervezésében. 14. A tsz-ek megszilárdításában a soron következő legfontosabb politikai és gazdasági jellegű feladat az 1960. évi zárszámadások előkészítése és lebonyolítása, valamint az 1961. évi termelési és pénzügyi tervek el­készítése. a) A megye pártszervei és szervezetei kezeljék a zár­számadást fontos politikai kérdésként. A pártszerveze­tek adjanak maximális támogatást a gazdasági beszá­molók elkészítéséhez. A zárszámadás segítésében is a legteljesebb differenciáltságot alkalmazzák, elsősorban a gyenge termelőszövetkezeteknek segítsenek. b) Az 1961. évi terv készítésében a gazdálkodás össz­hangjának megteremtésére kell törekedni. Meg kell va­lósítani az ágazatok közötti összefüggést. Biztosítani kell az összes állatállomány (közös és háztáji) takarmány­szükségletének megtermelését. A vetésszerkezet kiala­kításánál vegyék figyelembe a rendelkezésre álló kézi munkaerőt. A terv reálisan feszített, végrehajtható le­gyen, néhány százalékot tartalékoljon is. Reálisan kell megtervezni a beruházásokat, az állatállomány számára a férőhelyek készítését, a gépek és egyéb munkaeszkö­zök beszerzését. Törekedni kell arra, hogy a tsz-ek kezd­jék meg saját termeivényeik feldolgozását, ezt az állami szervek segítsék elő. A reális, minden lehetőséget figye­lembe vevő terv lesz az 1961. évi gazdálkodás fontos eszköze. III. A megyei pártbizottság a gazdasági és politikai helyzet mérlegelése után úgy döntött, hogy az ősziek teljes betakarítása és a vetés befejezése után — lehető­leg december elején — el kell kezdeni a megye mező­gazdaságának teljes átszervezését, a Központi Bizottság 1958. decemberi és 1960. október 29-i határozata alapján. Az átszervezést úgy kell befejezni, hogy a tavaszi mező-

Next

/
Thumbnails
Contents