MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. június 16.

2/16. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-117. • 1960. június 16. - Napirend: - 1. A megyei tanács jelentése a téeszek politikai és gazdasági megszilárdítására hozott intézkedésekről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 3-51.

Felvetődött; a kérdés, hogy raódosibsunk-e, vagy sem.A Tanács ¥B­iilésen is felmerült ez a probléma, ott olyan álláspontra helyez­kedtünk, hogy nem hozunk olyan javaslatot ,hogy módosítsunk, de megmondjuk, hogy fel kell tárni a helyzetet a pártbizottság előtt, mert eddigi tapasztalataink , és a rendelkezésünkre álló fifát)f<#¥: anyagi lehetőségek figyelembe vételáveé azt mondanánk,hogy semmi hiba nincs, akkor esetleg becsapnánk a Pártbizottságot, ás az ap­parátus felé dezorganizálólag hatna. Ezért tártuk fel a helyzetet, és ezt a legutóbbi tárgyalás soráh a Megyei Fárbvágrehajbó Bizott­ság megállapította, hogy az irányszámok teljesitásáné 1, főleg a búsnál,nem látszik biztosítottnak.Egyrészt azért^: mert a tsz­ek elfogadták a javasolt irányszámokat, de a 44.ooo sertésből 24.000 db bízó-alapanyagot az Állatforgalmi Vállalattól való vá­sárlásra terveztek be. De az Állatforgalmi Vállalat még lo.4oo-afe sem tud biztosítani,csak maximálisan Io.ooo db-ot. 14.ooo süldő beállítása tehát nincs biztosítva. Más megyéből való felvásárlás szinte lehetetlen volt, ás még most is,mert más megyében vissza­tartják a sertéseket. Tehát 14ooo sertés megvásárlás^ nincs biz­tosítva, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt években 7©-8o-loo.ooo sertést hoztak be Pest megyébe más megyéből. A félrevezető számokkal kapcsolatban: nem mondanáfa, hogy nincs félrevezetés. De az egyes számok mozognak, mert az élet változik. De alapvetően a számaink ott nem jók, ahol azt jelentjük, hogy 2o4 tsz-rből 196 elfogadta az eredményességi munkaegységet ,vagy a premizálást, 6 tsz pedig a hagyományos munkaegység alapján dol­gozik.Ez nem igaz. Igaz,hogy elfogadták, de az nem igaz,hogy ez igy is van. Ez a része a jelentésnek nem igaz .ELőf ordu 1 még olyan dolog is, hogy pl. a tegnapi VB-ülésen járási VB.által letárgyalt jelentés kerül oda, kifejezetten az van benne, hogy a terület­felbontás, eredményességi munkaegység be van vezetve, s közben ez nincs teljesen igy. A tervezésnél bemutatjuk a jelentésben az 1 kb-ra eső bruttó ter­melési érták alakulását, amely 3846.-Ft. Ez a tavalyi tényszám­hoz viszonyítva 141.-Ft pluszt jelent. Ha figyelembe vesszük, hogy 1958. ás 1959» közöfcfc az emelkedés 500.-Ft-volt ,akkor nem lehe­tünk megelégedve,hogy most csak 141.-Ft-tal emelkák meg. Különö­sen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy 3o3 államilag dotált szak­embert klídbünk ki a tsz-ékbe. A tsz-ekben jelenleg meglévő problémákat illetően, aaáLkül,bogy a tanácsok felelősségét, szerepét csökkenteni akarnánk, s a mulasz­tást, sok múlik a tsz - vezetőségeken is. Az olyan bsz-ekben, ahol probléma van, általában a tsz-vezetőkben kell keresni a hibát. A bsz-vezebők nem hajtották végre,amib saját közgyűlésük elhatá­rozott. Ha megnézzük,hogy hol jelentkeztek ilyen problémák, látjuk,hogy van egy sor olyan vezető, akik az elmúlt évek során politikailag kicsit besározták magukat .Ezek ugy jöttek hozzánk, hogy jóvá akarják tenni a bünb. Pl.Pándon az egyik tsz-ben rende­sen mennek a dolgok, a másikban a lelebő legrosszabbul. Itt a tsz vezetője egy 12 holdas középparaszt, akinek cséplőgépe is volt. A brigádvezető 8 hónapig inbernálva volb az ellenforradalom ubán, ás van/ egy fiatal agronómus, aki nem végezte el az egyetemet­mert disszidált, ez a tsz agronómusa.A pártszervezet titkára le van váltva. Egy fél napot és egy estét vitabkozbam vel&k a berü­lebfelbonbás szükségességéről.Eesbe lo óra körül azzal válbunk el, hogy megárbebbák.Ma pedig mondja Hadanich elvbárs, hogy az este meginb azon vibabkozbak, helyes-e, vagy nem a berülebfel­oszbás.

Next

/
Thumbnails
Contents