MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. december 19.

2/9. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-44. • 1958. december 19. - Napirend: - 1. Az MSZMP művelődéspolitikai irányelvei és az abból adódó megyei feladatok. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-33.

De hogy csak az utóbbi esztendőkben történt ennek felismerése jelenti hogy igen káros nézetekkel,sokszor teljesen ferde né­zetű funkcionáriusokkal kell hadakozni, Az ismeretterjesztő mun­kában még meglévő káros tematikai eltorzulással szemben. A Pomázi Posztóban pl. ll.ooo forimtot terveztek meg kulturális célokra, és ebből 15oo ft-ot tudományos ismeretterjesztésre. És most dec. 19.én tartunk és az ugy is csekély összegből loo forintot költöttek erre a célra. A budakalászi textilben az igazgató élménybeszámolóján kivül és a pártnapon kivül tudományos ismeretterjesztő előadás nem hang­zott el. A Ganz ÍJramnérőben 2oooo ft-os kulturális költségve­tés mellett Jooo ft-ot forditanak erre a célra. A Csepel Autógyárban pedig lemondják az ismeretterjesztő előadá­sokat részvétlenség miatt. El kell érni e területen a h-lyes arányok megszervezését. Az üzemi előadásaink nagy többsége az elmúlt esztendőben egészségvédelmi, vagy kozmetikai tanácsadás volt. Az elmúlt esztendőkben a még meglévő politikai viták miatt a TIT­ban 1? még voltakg problémák a tematika meghatározásánál amikor 52 méhészeti, és egy egrár közgazdasági előadást tartottak. Az idei terv megfelel pártunk politikai célkitűzéseinek, amelyet a tanáccsal közösen készitett. Az ismeretterjesztés területén meglévő problémákon tul az önte­vékeny művészeti csoportok problémáját kell felvetni. A megyében bár végbement változás a müsorváláaztás tekintetében de még jellemző a múltba fordulás, a bemutatóét darabok ala­csony művészi értéke, egyáltalán nem a nevelést segiti elő. A kulturális tevékenység célja kamasiker és nem az ideológiai nevelő munka. Nem akarok minden áron üzemi problémákkal foglalkozni, de nemcsak az öntevékeny csportok, de a munkásosztály kulturális szórakozta­tása területén is a jelenleg kialakult kispolgári politikailag képzetlen közönség szervezők miatt milyen arányok alakultak ki a munkások színházlátogatás! arányánál. Opera, hangverseny, prózai müvekre 37.ooo ft. értékű jegy, Operett, és cirkuszra 8I.000 ft. értékű színházjegyet adtak el. A jelenlegi közönségszervezés nem foglalkozik egyáltalán isme­retterjesztő múzeum látogatást szervező tevékenységgel. Az üzemi könyvtárak eszmei politikai irányítása javult, de még sok üzemi könyvtárban eg; szerű becsületes jószándéku, de teljesen kép­zetlen ember a könyvtáros és elsősorban mint anyagi felelősséget jelent számára a könyvtárban végzett munka, és nem mint politikai terület. A szakszervezeti könyvtárak vezetőinek egy része polgári műveltségű és a könyvek vásárlásánál is megmutatkozik ez. Ezek a problémák a felmérő munka során még llesebben még mélyebben fognak jelent­kezni. A sport munkának művelődés politikánkban nagy szerep jut. Ugy kell vele foglalkozni mint amely elválaszthatatlan alkotó eleme az egész­xágsx társadalom egészséges emberek nevelésének. józan

Next

/
Thumbnails
Contents