MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. szeptember 23.
1/25. ő. e. Pártértekezlet. 1-209. • 1989. szeptember 23. - Napirend: - 4. Állásfoglalás a kongresszusi dokumentumokról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 25-198.
a történelmünkből a nemzetközi eseményekből nem tanulva, mindenható pártállamot fenntartva kívánják a válságot kezelni. És azokkal sem tudok egy pártban lenni, akik a nemzet jövőjét alárendelnék togmatikus lázálmaiknak. A bevezetőben mondott mottó jegyében folytatom, mikor azt mondom, hogy foglaljon állást a pártértekezlet abban, hogy a megújuló új pártnak új nevet kell adni, és ez az új név a Magyar Szocialista Párt legyen. A programnyilatkozattal kapcsolatban néhány hiányérzetünknek is szeretnék hangot adni. Az egyik: A mezőgazdaság említésének szinte teljes hiánya. Ezt néhány héttel ezelőtt ellenfelünk egyik újságja, Kisújság is felvetette, aki forgatja ellenfeleink lapját az találkozhatott vele. Én három ok miatt tartom ezt hibának, és potolandónak. Az egyik: A mezőgazdaság nemcsak egy ágazata a népgazdaságnak, hanem a vidéki Magyarország jelentős részének létalapja is. A második gondolatom, az élelmiszertermelés nemcsak egy az árutermelés halmazában, hanem stratégiai kérdés is. Mi ezt itt Kelet Európában nagyon jól tudjuk. A harmadik pedig az, hogy az agrárágazat, ha a párt ügyét nem vállalja fel, meggyőződésem, hogy rövid időn belül levéli a pártról. Óriási veszteség ér ezzel bennünket! A következő hiányérzetem, az önkormányzatok problémaköréban támadt. Én úgy vélem a programnyilatkozat, az önkormányzat kérdését, az autonómia kérdését leszűkíti pusztán a település önkormányzatok kérdésére. A j övő demokratikus önkormányzatában a fő rendező elv az autonómia az önkormányzat kell, hogy legyen. Tehát az autonómiát, önkormányzatot értelmezni kell az egyes ember, a család szintjére, mikor az az egyes emberre gondolok, a Szervezeti Sazabályzatnál, a lelkiismereti szabadságra is gondolok, értelmezni kell a szervezetek, rendszerek szintjére, és a többi, tehát egy tágabb értelmezést javaslok. Néhány gondolatot kihagyva túl lépve az időt, két dologra fölhívnám a jelenlévők figyelmét. Az egyik: A jövőben, és ez lehet, hogy szentségtörésnek hangzik itt, közel 600 párttag előtt, a párt a politikáját, úgy kell, hogy alakítsa, hogy nemcsak a párton belüli véleményekből kovácsolodjon az ki, a társadalom egészének