MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. szeptember 23.

1/25. ő. e. Pártértekezlet. 1-209. • 1989. szeptember 23. - Napirend: - 4. Állásfoglalás a kongresszusi dokumentumokról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 25-198.

valaki a párt cselekvési programját, vagy sem. A pártegységgel kapcsoaltban. Jelenleg akkor beszélünk pártegységről, ha a vélemények 100 %-ban megegyeznek. Sokak véleménye, hogy ilyen a valóságban nincs. Ha a vélemények 51 %-ban megegyeznek már egységről beszélhetünk, mert biztos, hogy a fennmaradó 49 % sincs egységben, és nem baj, ha vita van a pártban. Vitatkoz­zunk, még a vezetésben is,de csak a párt céljainak érdekében. Nagy bizalomvesztéssel jár a párt tagjai sorában az is, hogy mi egy olyan párt voltunk, ahol sok határozatot hoztunk,, sok ígéretet tettünk, de a megvalósítás elmaradt. Nagy lépéseket mondtunk, miközben helybenjártunk,vagy visszafelé haladtunk. Egyértelműen ki kell mondanunk, hogy kormányzó párt akarunk len­ni, vagy nem. A tagság megfogalmazta azt is, hogy elsősorban a párton belül kell rendezni a viszonyokat, ehhez feltétlen szük­ség van a személyi megújulásra. Arra, hogy az irányításba olyan személvek kerüljenek, akik nem hibáztathatok az elmúlt időszak rossz döntéseiért, és bírják a tagság bizalmát. Nagyon fontos az is, hogy a párt minden eszközt vegyen igénybe, amivel megvál­toztathatja a társadalom többRégéek róla alkotott negatív véle­ményét. Ha HXKÍKHxékE*x az ellenzéket magasanxxx kvalifikált szemelv képviseli, ne legyen természetes pártunk jelentékte­lensége, vagy az ügy lenézése. Közérthetően és egyértelműen meg kell fogalmazni, hogy mit akar a párt, csak így xxx lehet csatlakozni, vagy nemet mondani. Ebben az átmeneti időszakban közel 700 ezer párttaggal számolunk. Ez indokolja, hogy a párt­tagjaink számára egyértelműen megfogalmazzuk, hogy a párt mi­vel ért egyet, ixxxxxxx iletve konkrétan mit utasít xxx el. Erre feltétlen szükség van a párttagok tisztánlátásáért- A pártban nem érezni a reformot. Nagy titokzatos háttereket, feszült han­gulatot. Megfordult axx világ. Eddig mindent fentről irányí­tottak,most mindent alulról várunk.

Next

/
Thumbnails
Contents