MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. szeptember 23.

1/25. ő. e. Pártértekezlet. 1-209. • 1989. szeptember 23. - Napirend: - 4. Állásfoglalás a kongresszusi dokumentumokról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 25-198.

Jelenlévő kongresszusi küldötteinktől ezért azt kérem, hogy olyan új párt érdekében emeljék fel szavukat, mely a szocia­lista világmozgalom szerves részeként határozza meg önmagát. Mely főbb elveiben vállalja a programnyilatkozat tervezetet, ennek megfelelően módositja a párt szervezeti felépítését, működési módját. Mely tiszteli a kisebbségi véelményeket, ugyanakkor ha kell szervezetileg is elhatárolódik a szélsőségektől. Mely el­sősorban a saját munkájikból, a bérből és fizetésből élők ér­dekeit kívánja felvállalni. Mely az élni és élni hagyni ma is uralkodó jelszavával szemben az élni és éltetni elvét vallja, mely az emberi méltóság rangján nem halat, hanem hálót kivan adni a rászoruló kezébe a létbiztonság új minőségét megteremtve. Az MSZMP eddig területi üzemi elven szerveződött. A májusi párt­értekezlet óta, de különösen a pártok megjelenésével a politi­zálás szinterévé, mindinkább a lakóterületi közélet válik. Ezt tőlünk is megköveteli, hogy erőinket a lakóterületi közéletben aktivizáljuk. A pártállam, az állampárt hierarchia megbontása az üzemekben működő pártszervezetek hatáskörét jelentősen csök­kentette. Mégis a jelenlegi átmeneti helyzetben a munkahelyi pártszervezetek adminisztratív megszüntetése az MSZMP számára súlyos hátrányt jelentene. Elkerülhetetlen viszont, hogy három alapvető követelményt a munkahelyi pártszervezetekben betartsunk. Az első, a pártok szervezetileg nem épülhetnek be az adott szakmai egység rendszerébe. A második a munkahelyre vonatkozó szakmai döntést nem hozhatnak. A harmadik munkaidőben szervezett politikai tevékenységet nem folytthatnak. Újra kell fogalmazni az MSZMP viszonyát a szakszervezetekheu is. De mindenképpen és már most változtatnunk kell azon a korábban jellemző kissé tar­tózkodó magatartásunkon, amely a szakszervezetekkel esetleg a szektor a mzőgazdaság és a falvak érdekeit a párt politikájának formálásában agrártagozat létrehozásával javíthatjuk. Hasonló, de nem ugyanilyen alapon a munkástagozatok létrehozása is megfontolást érdemel. Az átmeneti időszakban a megyei párt­szervzet szövetségteremtő érdekképviseleti szerepére szükség lesz. De ez a korábbi feladatkörtől különbözni fog. A megyei

Next

/
Thumbnails
Contents