MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.
1/22. ő. e. Pártértekezlet. 1-140. • 1985. március 2-3. - - Az MSZMP Pest megyei pártértekezlete. (Állásfoglalás a KB kongresszusi irányelveiről) - 124-139.
Állásfoglalás az MSZMP Központi Bizottsága Kongresszusi Irányelveiről Az MSZMP Központi Bizottságának Kongresszusi Irányelveit a megye párttagsága és a pártonkívüliek széles rétegei nagy várakozással és érdeklődéssel fogadták, figyelmesen tanulmányozták. A pártszervezetek mindenütt felelősséggel alakították ki véleményüket. Alkotó módon építettek a kommunisták, a párton kívüli dolgozók, a gazdasági, az állami vezetők és a tömegszervezeti aktivisták észrevételeire, javaslataira. Az alapszervezeti vezetőségválasztó taggyűléseken, pártértekezleteken közel 11 ezren, a párttagság mintegy 22 százaléka nyilvánított véleményt annak tudatában, hogy ezzel közvetlenül vesz részt a politika alakításában, formálásában. A vitákban a kommunisták növekvő politikai érzékenységről, a korábbinál megalapozottabb valóságismeretről, fokozódó felelősségtudatról és cselekvő tenniakarásról tettek tanúbizonyságot. A párttagság többsége az irányelvekben megfogalmazott alapkérdések megítélésével és a következtetésekkel azonosult. Az észrevételek azt erősítették, hogy a központi bizottság vitára bocsátott dokumentuma összességében reális. Őszintén és nyíltan tárja fel a hiányosságokat, elérhető célokat jelöl meg, és megfelelően tudatosítja, hogy ezek megvalósítása az eddigieknél nagyobb erőfeszítéseket, szervezettebb munkát igényel. A párttagság azt várja a kongresszustól, hogy az irányelvekkel összhangban erősítse meg a párt eddigi irányvonalát. Részkérdésekben, egyes témák megközelítésében, azok megfogalmazásában, a hangsúlyok megítélésében viszont számos észrevétel, vélemény hangzott el. Mindezeket az illetékes pártszervek és -szervezetek érdemben minősítették. A városi, városi jogú pártértekezletek állásfoglalásaira építve javasoljuk a megyei pártértekezletnek, hogy a következő kérdésekben foglaljon állást. I. A NEMZETKÖZI HELYZET, KÜLPOLITIKÁNK A pártértekezlet egyetért • a nemzetközi helyzetről szóló értékeléssel,, a párt külpolitikai irányvonalával, hazánk nemzetközi tevékenységével, a szocialista országok következetes, aktív békepolitikájával, a nemzetközi feszültség enyhítése érdekében tett erőfeszítéseivel; • a magyar—szovjet barátság elmélyítésével, a két ország és népei együttműködésének további gazdagításával ;