MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.

1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.

Erről azért is kell beszélnem elvtársak, hogy ezt a munkát végez­tük, mert ujabban kicsit szégyenlünk erről a korszakról beszélni, vagy keveset beszélünk, főleg az 1944 végétől 1956-ig terjedő idő­szakról. Filmekben, az irodalomban ugy jelentkezik ez a korszak, mintha a kommunisták csak hibát-hibára halmoztak volna, mintha a kommunisták nem tettek volna semmit. Elfelejtkeznek a művészet esz­közeivel is kifejezni, hogy sokszázezer proletár, munkás, paraszt, értelmiségi fogott össze az ország újjáépítéséért. Amikor kellett, romot takaritott, amikor kellett ópitett és határtalan bizalommal voltunk pártunk, pártunk vezetése felé és nemcsak mi párttagok, ha­nem a magyar nép. Nem az a párszázezer párttag épitette romokból u JJá országunkat, hanem a sokmillió magyar, aki pártunk szavára a párt mögé sorakozott, amikor vasutat kellett ópiteni, vasutat épi­tett, amikor a mezőgazdaságot kellett átszervezni, mezőgazdaságot szervezett át. Az emberek biztak a pártban, elvtársak. Mégis* Mi is, párttagok is biztunk a párt vezetőségében. Ma már tudjuk, hogy ez a határtalan bizalom nem volt mindig megalapozott Ne higyjék elvtársak, hogy ez a korszak csak abból állt, hogy felálltunk és ugy üdvözöltük taps­sal a párt vezetőségét. Munkából állt és ennek a korszaknak a mun­ka, a lelkes munka volt a jellemzője, nem a taps, hanem a munka ós megint csak a munka. Én ma is állitom ós biztatom régi elvtársaimat, ón itt a régi elvtársakra gondolok, egészen l98o-ig, vagy 85-ig, hogy nem kell szégyelnünk amit csináltunk, nem kell megtagadni mul­tunkat. Multunk vezetett a jelenhez, multunkkal értünk el a mához.

Next

/
Thumbnails
Contents