MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.
1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.
Köszönjük a felszólalást. Faludi Imre elvtárs, nyugdijas, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje következik felszólalásra. Faludi Imre; Tisztelt Pártértekezlet 1 Nagykáta és térsége kommunistáinak tanácskozása azzal bizta meg küldötteit, hogy adjuk át a térség kommunistáinak üdvözletét ós mondjuk el, hogy a térségben élő kommunisták munkajáfei n la^ii^i számithat újonnan megválasztásra kerülő pártbizottságunk a XIII. Kongresszus határozatainak végrehajtásában. Elvtársak! A körzet lakossága az elmúlt öt óv során jelentősen kicserélődött. Fejlődésünket elősegítette, hogy a központi forrásból származó alapokat nagymértékű társadalmi összefogás pótolta. Üzemeink, községeink dolgozói időt, fáradtságot nem kiméivé dolgoztak a térség fejlődéséért. Ezt jellemzi, hogy térségünkben három község a település-verseny élvonalába került, dobogós helyen végzett. Ennek ellenére állapította meg pártórtekezletünk, hogy az elért eredmények mellett gazdasági, oktatási, kulturális lehetőségek, a közlekedési színvonal, az energia T kommunális ellátottság területén elég jelentősek lemaradásaink. Nagykáta városodási folyamata lelassult, lassub, mint azt terveztük, lassúbb mint a térség lakossága szeretné. Elvtársak! Tudjuk, hogy az agglomerációs területeken szoritó gondok jelentkeznek. Ezen változtatni kell, de nálunk is szoritóak a gondok. Mi is ugy gondoljuk, ahogyan a budaőrsi tanácselnök elvtárs.