MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.

1/17. ő. e. Pártértekezlet. 1-122. • 1985. március 2-3. - A megyei pártértekezletet előkészítő anyag: - - Az MSZMP Pest Megyei Bizottságának jelentése a megyei küldöttértekezletnek a XII. kongresszus óta végzett munkáról. 21-97.

E feladat megoldásához a következő években, amikor a tovább­növekedő gyermeklétszám miatt nehezebb iskoláztatási körülmé­nyekkel kell számolnunk, az eddigieknél is fokozottabb tár­sadalmi összefogás folytatására lesz szükség. Az utóbbi években az iskolák körzetesítése és az összevoná­sok eredményeként, mintegy 5oo gyermek tanulhat kedvezőbb feltételek között, A szakrendszerű oktatásban részesül a tanulók 99 %-a, a szakosan leadott órák száma azonban nem éri el a 80 %-ot sem. Az általános iskolák területén jelentkező nagyarányú feszült­ségek sürgető megoldása akadályozta a középiskolai hálózat előirányzott fejlesztését. Ezt ellensúlyozni részben a meglé­vő intézményhálózat belső szerkezetének módositásával, a tar­talmi munka színvonalának növelésével, az erők ésszerű át­csoportosításával tudtuk. Óvónői, vízügyi, postaforgalmi szakok indultak, A mennyiségi fejlődés, az oktató-nevelő munka színvonalának emelése, lényegesen növelte a pedagógus-szükségletet. Számuk 1975-ben 9141 fő volt, 1980-ra lo96o főre emelkedett. A gyor­san bővülő igények kielégítését, a gyermekgondozási szabad­ságon lévő pedagógusnők helyettesítését csak nagyarányú képe­sítés nélküli nevelő alkalmazásával sikerült biztosítani. Szakképzetlen az óvónők 15 %-a, az általános iskolákban pedig az országos 6,4 %-os aránnyal szemben 10,5 % képesitésnélküli tanit. Jelentős a betöltetlen állások száma is, A beszámolási időszakban az oktató-nevelő munka személyi feltételeinek biz­tosítására is jelentős erőfeszítések történtek, A középfokú óvónőképzés megszervezése Nagykőrösön, Póton, Gödöllőn már kedvezően érezteti hatását, 1977-ben Zsámbékon beindult a ta­nítóképzés, amely 1980-tól a megye pedagógus utánpótlásának fontos bázisa lesz. Mindezek a megyei törekvések csak enyhítik, de nem oldják meg a nagyszámú képesítés nélküli pedagógus al-

Next

/
Thumbnails
Contents