MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1980. március 1-2.

1/14. ő. e. Pártértekezlet. 1-223. • 1980. március 1-2. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 32-209.

Felvetődött az önálló hallgatói szervezet létezésének megkérdőjele­zése. Működésük mellett azonban sokkal több érv szól mint ellene. Az önálló alapszervezetek a hallgatók problémái megvitatásának és meg­oldásának olyan iskolái, amelyek közvetlenül kapcsolatban vannak az alapszervezetek munkájával, kihatnak a párton kívüli hallgatók szé­les körének a politikai közérzetére is és sugárzásuk és befolyásoló szerepük a hallgatók között közvetlenebb és sokrétűbb mint az okta­tói alapszervezetek esetében. Ezért is jelölte meg egyetemi párt­szervezetünk a hallgatói alapszervezet legfontosabb területeként a kollégiumot, ugyanakkor azonban az oktatói alapszervezetékkel való szoros kapcsolat nélkül, amely oktatói alapszervezeteknek fontos feladatuk, hogy megakadályozzák a nem kívánatos befelé fordulási* veszélyét, kevésbé eredményes a munkájuk. Ez azonban nem jellemző a hallgatói alapszervezetek munkájára. Abban viszont, hogy ez így van, nagy szerepekvan annak, hogy a 126 hallgató felvétele k : zül lol esetben az egyik ajánló oktató volt. Ugyanakkor viszont elgon­dolkoztat Ó,XÍXXBXÍX hogy az ajánlók között ritkán akad magasabb l fokozatú oktató, professzor. A 126 ajánló közül egyetlen WBHWK egy sem volt. Ez 1csak részben indokolja az az általános gyakorlat,hogy minél feljebb jut valaki az oktatói létrán, annál nagyobb a más­irányú elfoglaltsága, a különböző tudományos bizottságokban való részvétel és az adminisztrációs munka okozta terhelés. Emiatt egy­re jobban eltávolodnak az élő, eleven mindennapos munkától és ezzel a hallgatóktól is. Ez olyan probléma, amivel komolyan foglalkozunk és szeretnénk rajta viszonylag valamit javítani. Tisztelt pártértekezlet! Az Egyetem oktató-nevelő munkáját v|gűlis leginkább. az^minősíti,hogy ­az elvtársak és a mezőgazdaságban élők pm^it^ ^^-sTcitTrryrt hogyan áll­ják meg helyüket végzett hallgatóink a gyakorlati munkában. Az ese­tek túlnyomó többségében.munkájuk és magatartásuk igazolja várako­zásainkat . Legfontosabb azonban a munkahelyi feltétel, amely sokat ronthat,vagy javíthat végzett hallgatóink kezdeti társadalmi értékén, és ez nem a mostoha gazdálkodási viszonyok, nem a természeti nehézségek, nem is csak az elméleti színvonal, hanem az az emberi légkör, amely első­sorban a munkahelyi vezetők között hat és amely jellemzi a gazdaság y

Next

/
Thumbnails
Contents