MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. október 29-30.

1/8. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1970. október 29-30. - Napirend: - 2. A párt X. kongresszusának irányelvei és a Szervezeti Szabályzat tervezetének megvitatása, a pártértekezlet állásfoglalásának kialakítása. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 21-233.

És most ne tessék elégtételül arra gondolni, hogy közismerten öregek már a tsz-ben dolgozó asszonyok. Elő kell venni egyéb járás, megye, akár 20-30 év közöttiekről készitett ugyanilyen statisztikai felmérésst és egészséges nyugtalanságunk máris gondolkodásra és tettekre késztet. Két alapvető tényhez jutunk el. Az egyik az, hogy általános iskolás korukban kell olyan figyelmet szentelni gyermekeinknek, hogy ne morzsolódjanak le tömegesen. A másik az, hogy a néhány évvel ezelőtt nagyon eredményes agitatív módszerekkel megszervezett esti iskolákat sokáig kell még folyamatosan működtetni," Kell, mert igen határozottan megfogalmazott társadalmi igényünk, hogy egyre jobb szinten kell szakmunkásokat képezni. Ez pedig teljesen lehetetlen az általános iskola utolsó osztályainak tantervében foglalt természettudományos alapismeretek nélkül. A megelőzés keretében társadalmi feladataikról is szeretnék néhány fontosnak tartott gondolatot még elmondani. Hátrányos helyzetű fizikai dolgozók gyermekei hatékonyabb segitésének szükségességét is okkal hangsúlyozzuk ki. Évek óta sokat beszéltünk róla, de azt hiszem, keveset tettünk érte. És itt engedjék meg, hogy az elsőrendű felelősként számontartott pedagógusok kötelességén tul is menjek. Őket, a hátrányos helyzetű tanulókat fenyegeti ugyanis gyenge tel­jesítés, szülői, társadalmi gigyelmetlenség miatt gyakran a lemor­zsolódás veszélye már általános iskolában is. De amikor nagyszerű képességű, egyszerű ipari és mezőgazdasági munkáscsaládok gyermekei jutnak el olyan sokat Ígérően középiskolákba, akkor jelentkezik iga­zán a hátrányos helyzetükkel összefüggő pedagus segitésen túlmenő társadalmi tennivaló. Arról van szó, hogy bár egy idevonatkozó 5/1970-es számú rendelet módot ad szakmunkásképzésen lévő tanulók ösztöndíjjal való segítésén tul középiskolai, sőj^t felsőoktatásban tanuló munkás-paraszt fiatalok komoly támogatására is, valamennyi termelő üzem számára is, ez a nagyon is jelentős politikai igényünk azonl an nagyon kis mértékben realizálódik. Ismét konkrét példával élek: A váci járás a közelmúltban felhívással fordult a területen lé%ő termelő üzemekben, hogy az ott dolgozó családok hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekeinek az üzemi kollektíva, illetve a vezetőség már a középiskola végzése során szavazzon meg anyagi támogatást, ami lehetőleg tartson ki a diploma megs%rzéséig, 5t

Next

/
Thumbnails
Contents