MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. október 29-30.
1/8. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1970. október 29-30. - Napirend: - 2. A párt X. kongresszusának irányelvei és a Szervezeti Szabályzat tervezetének megvitatása, a pártértekezlet állásfoglalásának kialakítása. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 21-233.
Véleményem szerint azt jelenti, hogy az adott üzemi pártbizottság, vagy egyéb csúcsszerv,xxfc amikor a politikai munkát értékeli és azon akar javitani, határozatokat hoz, akkor ne egyszerűen az, egyes alapszerveket számoltassa általában a politikai munkáról. Persze kell, hogy időnként ő maga részben ezt csinálja, másrészt a, saját munkájában is napirendre tűzze az összes dolgozók helyzetének, törekvéseinek, politikai munkájának az állását, de egyre többször kellene, hogy napirendre kerüljön külön-külön az egyes rétegek probémája, helyzetének elemzése^ az adott üzemben. Gondolok a törzsgárdára, az uj munkásokra, a fiatal dolgozókra, a női munkaerő helyzetének elemzésé re •» És még sok egyéb módon lehet közelíteni ezt a kérdést. Ha ezt a módszert szélesítenénk, akkor megítélésem szerint több eredményt érnénk el. Először is azt, hogy lényeget keressük, és a munka eredményét próbáljuk értékelni, ne a munka szerkezetét és a szervezet működését, esetleg függetlenül xfctóx annak a hatásáról; másrészt ilyen esetben, ha ilyen napirendet veszünk elő, akkor el lehet azokkal a rétegekkel beszélgetni, hogy nekik mi a véleményük, ők hogyan látják és mit kivannak nemcsak gazdasági, hanem politikai, kulturális vonatkozásban is. A következő. Jobban áttekinthető ugyjpcis a téma, hogy mindenkinek lehet értékelni a munkáját, hogyan járul hozzá a feladatokhoz és egyben feladatokat szabni. Mert pl. a női dolgozók társadalmi, politikai helyzetének megvitatásánál nem elég* , ha a pártszervezet saját maga tudja, hogy neki mit kell tennie; meg kell azt is határozni, hogy vajon a gazdasági vezetés gondoláié rájuk, tesz-e intézkedéseket, vagy nem. És erre ösztönözni lehet, Meg lehet nézni, hogy a szakszervezeti munkában ez a téma^. hogyan jelentkezik és mit kell tenni; és meg lehet nézni azt is, hogy a kü^-» lönböző alapszervezeteink hogyan foglalkoznak vele. Tehát egyben a tapasztalatokat is jobban összejtudjuk gyűjteni, gyorsabban el tudjuk terjeszteni. Ennyit a rétegpolitikával kapcsolatban.