MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. november 3-4.
1/6. ő. e. Pártértekezlet. 1-303. • 1966. november 3-4. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 32-200.
A termelőszövetkezetek gazdasági, politikai megszilárdításának élharcosai a kommunisták voltak. Négy évvel ezelőtt 2o tsz közül tizben nem volt önálló pártszervezet. Azt mondottuk, hogy a t«z-ekben létre kell hozni az önálló pártszervezeteket, még ha azok ki slét számúak lesznek is, mert ezekre már lehet épiteni. Azt is mondtuk: ha erős pártszervezeteket akarunk létrehozni, akkor meg kell győzni a legjobban dolgozó termelőszövetkezeti tagokat, hogy lépjenek be a pártba. Megítélésünk szerint területünkön a termelőszövetkezetek pártszervezeteinek mintegy 5o-6o %-a alapvetően megoldja a feladatát. Segiti a termelőszövetkezeti gazdaságok megszSlárditását, több javaslattal élnek a gazdasági vezetés irányában és nevelik a termelőszövetkezeti tagokat. A pártszervezetek mintegy 4o-5o %-a még nem képes megoldani az előttünk álló feladatokat. Ezek xxi rendszerint kislétszámu, néhány fős pártszervezetek. Itt a pártvezetés szinvonala igen alacsony, s tegyük hozzá, hogy a gazdasági vezetők egyes, kisebb része nem érez felelősséget azért, hogy a pártszervezet, amelynek ő is tagja, milyen erős, megtartják-e rendszeresen a vezetőségi ülést és a taggyűlést. Ha négy évvel ezelőtt ugy határoztuk meg a feladatainkat, hogy létre kell hozni minden egységben a pártszervezetet, akkor ezt most ugy fogalmaznám meg, hogy az elkövetkezendő években el kell érni, hogy minden termelőszövetkezetünkben erős pártszervezetek tevékenykedjenek, s a legjobban dolgozó tsz-tagokkal rendszeresen erősitsék soraikat, és mielőbb meghatározói legyenek a termelőszövetkezetek mindennapi életének. Kedves Elvtársak ! A nagy munka közben nálunk, a monori járásban is voltak viták. Néhányan nálunk is keresték a forradalmi harcot, az osztályharcot. Ha a négy éves munkánkat átgondoljuk, akkor azt hiszem, nem kell keresni a forradalmi helyzetet, az osztályharcot, mert a négy éves munka eredménye osztályharc és forradalmi harc volt a javából. Az elmúlt évek eredményei - a meglévő nehézségekkel és hibákkal együtt is - feljogosítanak bennünket arra, hogy kinyilvánítsuk, hogy a VIII.pártkongresszus ./.