MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. november 3-4.

1/6. ő. e. Pártértekezlet. 1-303. • 1966. november 3-4. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 32-200.

dolog lesz, hiszen ami eddig nem volt szabad, az szabad lesz a jövőben. A magam részéről nem értek egyet ezzel az elvvel. Eszembe jut egy példa az egyszeri emberről, akit a felszabadulás után megbüntettek szeszfőzésért. Amikor felelősségre vonták, megkérdezték, miért tette ezt. Azt mondta: " Kérem, ez a felszabadulás előtt nem volt szabad, de amióta bejöttek a szovjet csapatok, azóta szabadi " Senki nehiggye, hogy az uj mechanizmus időszakában a központi gondolatokat, a népgazdasági érdekekéit háttérbe lehet szo­rítani. Nem! Lesznek olyan kérdések, mint pld. a kenyérgabona, vagy más fontos kérdés, amelyen rajta tartjuk kezünket, ­legalábbis ezt olvasom ki a párthatározatokból. De maga a gazdasági mechanizmus, az ár- és bérpolitika arra ösztönöz bennünket, hogy munkánkat minden területen jobbá és haté­konyabbá tegyük. Tehát gondosabb tervezést, a jelentkező szükségletek alaposabb felmérését, önállóbb munkát és jobb gazdálkodást követel az élet. Ahol KKggc nem igy cselekszenek, ott a hibák gyorsan felszinre kerülnek, legalábbis gyorsab­ban mint a mostani időszakban. Nem lesz takaró a jogszabály, vagy nem lesz takaró a központi utasitás, amelyre ma nagyon sok esetben lehet hivatkozni. A pártbizottság jelentése számot ad arról is, hogy a II. ötéves tervet teljesítettük és megkezdtük a III.ötéves terv végrehajtását. Ez érvényes a tanácsi munkára is. A megkezdett ötéves terv időszakában a Megyei Tanács - éppen a párthatározatokat figyelembe véve - egyre nagyobb gondot fordit a kommunális ellátásra. Minden segitséget igyekszünk megadni ahhoz, hogy a megye lakosságának egészséges ivóvízzel való ellátása javuljon a tervciklusban. Szeretnénk enyhiteni a lakásgondokon, a tanteremhiányon és más problémákon, köztük ak& kenyérellátás problémáján is. A III.ötéves terv első évét lassan befejezzük. Beszámolhatok arról, hogy egy sor terü­leten biztatóan halad a munka, mégis a nem termelő tanácsi beruházások kisebbre vannak méretezve, mint ahogy előzetesen felmértük. A tanácsi beruházásból épülő állami lakások száma ­mindent egybevetve - mindössze 12oo. Ez kevés! A lakások zöme kb. 24 ezer, a III. ötéves terv időszakábah főképpen

Next

/
Thumbnails
Contents