MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. november 3-4.

1/6. ő. e. Pártértekezlet. 1-303. • 1966. november 3-4. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 32-200.

— lo 5 — Szembetűnő például ezeknek a gyerekeknek a társadalmi tulaj­donnal kapcsolatban tapasztalható felelőtlensége is. Sajnos ennek a nevelési problémának a megoldásában eddig az iskola eléggé magárahagyatott*) és nem is igen tudunk kielégítő ered­ményekről beszámolni, jóllehet itt a családok segítségét is kértük, Még nagyobb szükség lenne a család és az egész társa­dalom segitségére. Még több a probléma a korszerű műveltség elsajátíttatásában azoknál a tanyai tanulóknál, akik számára közlekedési nehéz­ségek miatt még a körzetesítést sem tudtuk megvalósítani. Ezekben az esetekben szinte egyedülálló lehetséges megoldásnak az általános iskolai tanyai kollégium látszik mindaddig, amig a jelenlegi szétszórt települési viszonyok fennállnak, A további kérdés, amiről röviden szólni szeretnék, a nevelés helyzete iskoláinkban. Nem gondolok itt a tanulók neveltségi szintjének felmérésére, inkább a pedagógusok jelentős részének pozitív irányú szemléletváltozására szeretnék utalni, A múlt­béli, túlnyomó részt az oktatás követelményeit szem előtt tartó óráinkat egyre inkább olyan tanítási órák váltják fel, amelyekben a nevelés az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben jut előtérbe. Ma már az igazgatók általános tapasztalata az, hogy egyre kevesebb az olyan óra, amely nevelési szempontból /pozTtivan értékelhető. Bár ezzel a megállapítással nem óhajtok egyenlőségjelet tenni az egyes órák nevelési szinvonala között. Az a megállapításom, hogy a nevelési terv, amellyel szemben az első időkben - a bevezetés nem kielégítő magyarázata következ­tében - bizonyos averzió volt tapasztalható a ne velőkké szérői, egyre inkább betölti azt a szerepet és helyet, amelyre a peda­gógiai gyakorlatunkban hivatott, azaz, hogy segédeszköz legyen a tervszerű nevelőmunkához. Az utóbbi egy-két évben elkészült iskolai tan- és munkatervek, osztályfőnöki tervek, tanmenetek mindjobban tükrözik ezt a (A

Next

/
Thumbnails
Contents