MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. november 3-4.
1/6. ő. e. Pártértekezlet. 1-303. • 1966. november 3-4. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 32-200.
A nyugati fellazitó* törekvések elleni eszmei harcban sem hatotta át KISZ szervezeteink tevékenységét a nemzeti büszkeség és önérzet felkeltése, valamint a szocialista hazafiság elmélyítése. Kevés figyelmet fordítottunk arra, hogy sokoldalú értelmi és érzelmi bizonyítással tudatosuljon ifjúságunkban, hogy a munkásosztály forradalmi harca szervesen összefonódik a helyi célok megvalósításáért vivott küzdelemmel, a szocialista társadalom teljes felépítésével. Napjainkban sok helyen hallani és szinte divattá válik, hogy gúnyos megjegyzésekkel illetnek egy-egy nehézségünket, vagy a szocialista épités során elkövetett hibát?üokan - és igy ifjúságunk is - elmennek sok uj^nagy erővel létrehozott létesítmény és a-mellett, amit népünk az elmúlt 21 évben szocializmusyépitő munkája során megvalósított. Feladatunk, hogy tanítsuk meg fiataljainkat lépésről-lépésre a jóról is beszarni, arra, hogy értékeljék jobban eredményeinket, és a szocializmus építésbe vetett igaz hittel végezzék munkájukat. Teljes egészében egyetértünk a pártkongresszus irányelveinek azon megállapításával, hogy az eddiginél hatékonyabban kell segítenünk a szocialista erkölcs, a szocialista hazafiság és a munkához való uj viszony és közösségi szellem elmélyítését. Tovább kell erősiteni fiataljainkban a szocializmusba vetett hitet, s e cél érdekében kell felhasználni a politikai tömegrendezvényeken kivül a kötetlen beszélgetéseket és a személyes agitációt is. Sokkal összehangoltabb, tervszerűbb tevékenységet kell folytasson valamennyi állami és tömegszervezet, hogy hatékonyabbá tegyük az if juság hazafias, internacionalista nevelését. Az ifjúság politikai megedzéae érdekében kérjük a párt- és állami, valamint a tássadalmi szerveket,: igényeljék jobban az if jus ág véleményét és aktivitását, növeljék az ifjuáági szervezet politikai bátorságát és kezdeményezőkészségét.