MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. október 27-28.
1/4. ő. e. Pártértekezlet. 1-254. • 1962. október 27-28. - Napirend: - 2. A megyei revíziós bizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 40-171.
Véleményem szerint ez is a törvény megsértése. Kicsit humoros, de valahogy ugy néz ki, hogy egy ilyen szemlész, ahol kommunisták vesznek részt, elindulnak négyan, aztán mindegyik hivatja magát a telefonhoz, valamilyen sürgős ügyben és a végén marad valaki, egy ember, aki körbe járja az üzemet. Ugy gondolom, hogy érdemes ezen elgondolkodni, hiszen számunkra az emberség és az emberekkel való foglalkozás ezen a téren is kötelezettségeket jelent. Szeretnék néhány szót szólni a szakszervezetek pártirányításáról. Régóta dolgozom a megyében, mint szakszervezetben dolgozó kommunista. Elmondhatom, hogy a Kegyéi Pártbizottság irányitó munkája a szakszervezetek irányában jó, helyes, megfelel a párt politikájának. A szakszervezeti szerveket a pártbizottság hagyja dolgozni, nem avatkozik bele - véleményem szerint nagyon helyesen - minden apró-cseprő ügybe. Hagyja, hogy a szakmai sajátosságok érvényesüljenek a munkában, s igyekszik a fő kérdése ket megvitatna segiteni a szakszervezetben dolgozó" kommunistákat. Ez fagyban hozzájárul ahhoz, hogy a vezetés és az irányítás javuljon. Igy a V.Bé megtárgyalta a szakszervezetben dolgozó kommunisták vezető, irányitó munkáját és határozatot hozott arra, hogyan, milyen módon lehet még eredményesebbé tenni, javitani munkájukat. Hasonló a helyzet a munkaverseny, a szervezési és gazdasági problémák területén, valamint a munkásvédelem vonatkozásában. Ezen a téren tehát jól megy a végrehajtás és a beszámoltatás is, hiszen ténylegesen a szakszervezeti felsőbb szervek által hozott határozatok végrehajtását kérik számon, a szakszervezetben dolgozó kommunistáktól. Nyilvánvaló, hogy a felső vezetés eredményei, a Megyei Pártbizottság és VB. tevékenysége érezteti hatását a járások területén, és az üzemekben. Ma már egyáltalán nem ritkaság, hogy a járási, városi szervek, pártszervek képviselői résztvesznek a szakszervezeti rendezvényeken és valóban a termelés pártellenőrzésének tartják a szaka szervezetek átal szervezett termelési tanácskozásokat, szocialista brigádérdekezleteket és más hasonló, a termeléssel kapcsolatos megbeszéléseket. Azon a téren is számot-tevő javulás tapasztalható, hogy ma már egyre jobban foglalkoznak járási, városi pártbizottságaink azokkal a szervekkel is, amelyek nem közvetlenül termeléssel foglalkoznak, pl. a kereskedelemmel, az orvos-egészségüggyel stb.