MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. október 27-28.

1/4. ő. e. Pártértekezlet. 1-254. • 1962. október 27-28. - Napirend: - 2. A megyei revíziós bizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 40-171.

- sä* - M ­A jövőben nagy feladatként tűzzük főbizottságaink elé, hogy segitsenek az egységes paraszti osztály kialakításában hiszen jól tudjuk, hogy talán az asszonyok között áll fenn leg­jobban az a különbség, hogy volt kisparaszti asszony és volt középparaszt asszony, én nála cseéldeskedtem és megmostam a lábát, és ma még előfordul néhány helyen, hogy ebédelni is k lön ülnek le. Próbálunk ezen segíteni. Vannak olyan heyek ahol próbáljuk a munkacsapatokat összecserélgetni, hogy az asszonyok jobban fog­ják meg egymás kezét. Reméljük, hogy a mi munkánk és a párt helyes politikája nyomán, ha lesz is még a jövőben probléma, de már sakkal előbbre fogunk haladni ezen a területen is. Kedves Elvtársak! Komoly problémával küzdünk a falusi Nőtanácsainknál a nők politikai és általános oktatásával kapcsolatban. Van eredmény, mert az elmúlt évben is több mint lo.ooo asszony vett részt vala­milyen oktatásban, az általános iskolában vagy ezüstkalászos tanfolyamon, párt politikai oktatásban, vagy a Nők akadémiájában. De ez még mind kevés hiszen ha azt nézzük, hogy honnan indultak el a nők és honnan indultak el a férfiak, akkor látjuk, hogy már a kezdetnél is sokkal nagyobb a lemaradás és sokkal jobban kellene az asszonyok politikai oktatását biztositanunk. Itt nagyon sok objektiv nehézség van. Az asszonyoknak család­j k vannakk nem tudnak olyan könnyen résztvenni az oktatásban, mint a férfiak. Éppen ezért kérjük az elvtársak segitséget. ííásrészt olyan komoty problémáink is vannak - meg kell mondani elvtársak őszintén hogy nincs pénzünk arra sem, hogy legalább egy tanfolya­mot rendezzünk a tél folyamán az asszonyoknak. Kérjük a termelő­szövetkezeti vezetőségeket, a gazdasági vezetőket segitsenek ne­künk abban, hogy tudjunk az asszonyokkal valamilyen formában fog­lalkozni, hiszen ez meghozza a gyümölcsét abban, hogy az asszonyok sokkal tisztábban lássák mit kell ezután tenniük. Kedves Elvtársak. A beszámolóban szó vo Ét arról is, hogy g partSJ^fi^afugodtan jelentheti azt, hogy leraktuk a sz ocia'. izmus alapjait és hozzákezdtünk a szocializmus telj es felépítéséhez. Ez a nőmozgalom számára is nagyon komoly feladatokat hoz. Tudjuk, hogy a nemzeti egység kialakítására nagyon komoly feladataink vannak azon a téren , hogy még jobban bevonjuk a szocializmus épí­tésébe a pártonkivuliek^ is és a különböző osztályok még jobban

Next

/
Thumbnails
Contents