MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. október 27-28.

1/4. ő. e. Pártértekezlet. 1-254. • 1962. október 27-28. - Napirend: - 2. A megyei revíziós bizottság beszámolója. - - Szóbeli beszámoló. 33-39.

- 3Í­Alapszervezeteink ellátmányból gazdálkodnak. 253 területi és 343 üzemi al pszerv kap ellátmányt. Ebben 78 taz. alapszervezet is benne vn. Meg kell állapítani, hogy mig a területi alapszervek elszámolási fegyelme igen jó, addig az üzemi elvtársaknak e téren még mulasztásaik vannak. 1962.1. félév végén a 343-ból 261 üzemi szervezet küldött be elszámolást. Az anyagi-technikai ellátottság növelése mellett nem feledkeztünk meg a dolgozó emberről sem. Anyagi erőnkhöz képest több esetben részesitett a Megyei VB. üdülésben, jutalomban élenjáró, szolgalmas pártmunkásokat. Idős párttagjainknak ügyeik intézésében, sok esetben pedig anyagiak­kal is igyekeztünk segitséget adni. À pártapparááusban dolgozó elvtársak életköralményeinek javítását szolgálja az időszakonként kötelezően elrendelt orvosi vizsgálat. Ennek lebonyolításában nagy segitséget nyújtott a Megyei Semmelweis kórház vezetősége és orvosi kara. Egyes pártfunkcionárius elvtársak azonban nem törődnek kellően az egészségükkel, elhanyagolják gyógy­kezeltetésüket és ezzel rossz példát mutatnak munkatársaiknak is. II. A Megyei Reviziós Bizottság fontos feladatának tekintette az ügyvi­teli és ügykezelési munka ellenőrzését, hasonlóan a járási elvtársak is. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a pártapparátusban dolgozó elvtársak többsége ma már a pártmunka szerves részének tekintia pontos ügykezelést. Jelentős fejlődés mutatkozik e téren nemcsak a megyei és járási bizottságoknál, de az alapszerveknél is. Most már a falusi alapszervezet éknél is biztosotva van a pártiratok iktatásának, nyilvántartásának és megőrzésének lehetősége. A járások pedig sorra veszik át a megye által sikerrel alkalmazott iktatási rendszert. Külön meg kell emliteni, hogy a párttagok és tagjelöltek nyilván­tartását mindenütt pontosan kezelik. A tag éa tagjelöltkérelmeket többségében kellő gyorsasággal int ázik a pártszervek. A dabasi és szentendrei járási reviziós bizottságok azonban megemlítik, hogy egyes esetekben hosszú idő multán határoznak a felettes szervek a felvételről. Dabason^pl. előfordult 3 éves tagjelöltség is, bár ott sem ez a jellemző. Az ügykezelési munka javulásának megállapítása mellett nem hagyha­tunk szó nélkül olyan hibákat, hogy számos alapszervezetben meg nem készitenek a taggyűlésekről jegyzőkönyvet, vagy nem küldik azokat fel a járáshoz. Gyakori hiányosság az is, hogy titkárváltozás esetén nem jegyzőkönyvileg történik az hatok átadása. Az ilyen mulasztás a pártiratok elkallódásával járhat, a taggyűlési jegyzőkönyvek hiánya pedig a helyes pártvezetés eszközétől fosztja meg az alapszervet. Hagy jelentőséggel biró tény, hogy a Központi Bizottság Titkársága elrendelte a megyei pártacrhivumok felállítását és a pártiratok^minő­sítését. Ez az intézkedés a párt élet fontos dokumentumainak megőrzése szempontjából igen fontos.^A megye pártarchivum felállítása a határo­zatnak megfelelően megtörtént. Számos vizsgálatunk foglalkozott a fegyelmi ügyek intézésének ügyvi­teli lebonyolításával. T a pasztalatunk az, hogy a párttagok és tagje­löltek Szervezeti Szabályzatban biztositott jogait figyelembe veszik az eljáró pártszervek. Az érdekelteket meghallgatják, a kivizsgálás körültekintő és alapos.

Next

/
Thumbnails
Contents