MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. október 27-28.

1/4. ő. e. Pártértekezlet. 1-254. • 1962. október 27-28. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szóbeli beszámoló. - 175-254. [duplum]

meghurcolás sal. A sok-száz kisember meghurcoltatása, jogsérelme mellett as utóbbi Időben olyan jelenségek. 0 mutat kosnak., hogy vezető állásban lévő elv­társainkkal szemben igazságtalan, - az eset­leg lekövetett hibákat eltúlozva - súlyos elmarasztaló, állásvesztésre itélö határé— zabokat akarnak hozni. k,* Bzjist bizonyltja, hogy a szubjektivizmus még nem ^^*^^(/*halt ki, a szubjektivizmus ellen kemény harcot kell folytatni. Csak egy példát ^"ft. említek meg: Kgyik váci igazgatónk ellen ty^r a Minisztérium vizsgálatot folytatott. Le­0 váltását határozták. Mikor az ügyet meg­vizsgáltuk kiderült, hogy a fő bűne az volt, hogy közölte a minisztérium személyzeti osztályának egyik dolgozójával: azt kéri, hogy az atestálásban ne a szóban lévő dol­gozó vegyen részt, mert kettőjük között személyi ellentétek vannak. A Párt VB. ülésen, ahol az ügyet tárgyaltuk, meg­kérdeztük a Főigazgatóság vezetőjét, hogy ha a szóban lévő igazgató elfogadta volna a személyzeti osztály dolgozójának atestálását akkor is folyt volna fegyelmi vizsgálat?

Next

/
Thumbnails
Contents