MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1978. február 21.

Napirend: - 2. Tájékoztató jelentés Pest megye kereskedelmi fejlesztési tervének teljesítéséről. - - Jelentés. 29–37.

A vendéglátásban a melagételt biztosító hálózat fejlesztése az elsődleges cél elsősorban rekonstrukciók végrehajtásával, rész­ben uj egységek építésével. A Belkereskedelmi Minisztérium a fejlesztési koncepciót, mint szükségletet és igényt elismerte. Az ágazat rendelkezésére álló fejlesztési eszközök azonban a tervezettnek csak 6o-65 %-os meg­valósításához adnak lehetőséget. A vállalati-szövetkezeti tervek az uj létesítményeket és bővíté­seket figyelembe véve 71.3oo m 2 alapterület üzembehelyezését tartalmazzák. /Magába foglalva öt áruházat is: Dunakeszi, Monor, Érd, Százhalombatta és Dabas./ A terv megvalósításához « feltéte­lezve az állami támogatás és hitel engedélyezését - az anyagi-mű­szaki feltételeket 1977. év végével a vállalatok-szövetkezetek biztosították. Az eddig végrehajtott fejlesztések alapján máris látható, hogy helyesnek bizonyult az ABC program, mert ezekben az egységekben megfelelő munkaszervezés mellett a munkaerővel jobban lehet gaz­dálkodni, megfelelő árubemutatást és választékot lehet biztosí­tani, uj típusú hűtőberendezések és egyéb gépek biztosítják a kor­szerű kereskedelemmel szemben támasztott követelmények kielégíté­sét . 1976-77. évben a megye bolti kiskereskedelmi és vendéglátó alapterülete összesen 25.ooo m 2-rel bővült. ABC és élelmiszer bol­tok nyíltak Maglódon, Taksonyban, Halásztelken, Vácott, Nagymaro­son, Szentendrén, Gyálon, Örkényben, Vámosmikolán, Szobon, Nagy­kőrösön, Ócsán, Budaörsön. Ételbár nyílt Vácott és Gödöllőn, befejeződött jelentős számú vendéglátó egység rekonstrukciója. 1977. évben a tervezett 5 áruház előkészítése felgyorsult, az ál­lami támogatásra vonatkozó pályázatokat beadták. Az elmúlt két év együttes fejlődése megfelelt az V. ötéves tervben foglalt ütemnek, annak ellenére, hogy több beruházás áthúzódott 1978-ra. Az 1979«8o«ra tervezett beruházások előkészítése jó ütemben halad. Vállalataink, szövetkezeteink e területen végzett munkája jól szervezett, összességében eredményesnek mondható.

Next

/
Thumbnails
Contents