MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1978. január 24.
Napirend: - 2. Tájékoztató jelentés az 1977/78. évi pártoktatás indulásának tapasztalatairól. - - Jelentés. 25–34.
Javult a tömegoktatásban a termelőszövetkezeti és állami gazdasági párttagság részvétéle, de továbbra is alacsony a káderképzésben való részvételi arányuk. Változatlanul gondot okoz területi és a kislétszámu pártszervezetekben dolgozó párttagok beiskolázása. Az év során nagy figyelmet forditunk a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam történelmi jelentőségű tapasztalatainak és eredményeinek elemzésére. A iTOSZE. 60. évfordulója tiszteletére propagandisták és az ünnepségek előadói részvételével megyei emlékülést tartottunk. A párt tömegoktatásának valamennyi tanfolyamán az első foglalkozáson megismerték a hallgatók testvérmogyénk Omszk 60 éves társadalmi-gazdasági fejlődésének fő vonásait. Ehhez megyei segédanyag is készült. Ebben magyar internacionalisták szerepét is ismertettük. A szibériai testvármegye épitőmunkájának gondjai és eredményei, az ott élő szovjet emberek életének megismerése megyénk párttagságára jó hatást gyakorolt. Az alapfokú káderképzési formák szervezésénél és a hallgatók beiskolázásánál végrehajtottuk az időszerű szervezeti változásokat. Céljainknak megfelelően jelentősen emelkedett a két éves esti középiskolák száma. Ebben az évben még működik az egyéves tagozat is. Az ML. középiskola tanárai felsőfokú végzettséggel és nagy gyakorlattal rendelkeznek. A hallgatók többsége a beiskolázás szempontjainak megfelel. Egyes helyeken magas a pártonkivüliek aránya. Ennek egj rik előidézője,hogy a közvetlen termeié irányitók száma itt jelentősen nőtt. Valamennyi járási jogú pártbizottság megszervezte az uj egy éves alapszintű kádertovábbképző tanfolyamokat, ide az alapszervezeti vezetők illetve utánpótlásként számbavehetők kerültek beiskolázásra. Uj oktatási formaként megszerveztük 37 elvtárs részvételével a szervezett önképzést is. Az önképzésben résztvevők és tanulmányozott témáik kiválasztása megtörtént, a konzultánsok felkérése befejeződött. A témák beleillenek a pártbizottság feladat tervében megjelölt kutatási kérdésköröknek.