MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1977. november 29.
Napirend: - 3. A Ráckevei Járási Párt-végrehajtóbizottság jelentése a PB 1972. március 21-ei, a járási pártbizottságok munkájáról szóló határozatának végrehajtásáról. - - Jelentés. 39–45.
A gondok enyhítésének másik forrása a társadalmi összefogás. A gazdaságok igen jó készségéről, a szocialista brigádok nagyszerű gyakorlati segítségéről adhatunk számot. A társadalmi és tömegszervezetekben dolgozó párttagok kezdeményezése, lendülete mindenütt kimutatható. Kezdeményezéseinkhez a megyei tanácstól mindig .ielcntőr támogatást kapunk, így épült meg például a szocialista brigádok összefogásával és .jelentőt megyei támogatással Dunaharasztin egy 125 férchelyes óvoda. Az előző tervidőszakban állami támogatást 382 óvodai férőhely megépítésére kaptunk, e-*,zel szemben társadalmi összefogással megvalósult összesen 661 férőhely. tudSuk öléről, hogy a Budapest vonzáskörén kivül eső községekben az óvodai ellátás na --\ár teljos A közművelődésről szóló párthatározat végrehajtása során valamennyi művelődési ház közű fenntartásba került és az anyagi lehetőségek ezzel 360 ezer Ft-ról 1 millió 4oo ezer fira emelkedtek. A járási művelődési központ épitésére a gazdaságok összefogását sikerült megoldanunk, és a tervidőszakban 25,2 millió forintet pénzben, ezen túl jelentős társadalmi munkát biztosítanak majd az építkezéshez. A községek fejlesztésében általában a tervszerűségre törekszünk, így részletes rendezési tervvel 5 község, általános rendezési tervvel valamennyi község rendelkezik. S tervekhez kapcsoló-lik az üdülőterületek fej lesztése és rendezése is. Munkánkat meghatározza, hogy a fejlesztések és beruházások többsége a tervidőszak második felében esedékes. Ugy ítéljük meg, hogy a következő tervidőszakban az állami támogatás, valamint a társadalmi erők zömét az aglomerációs községekre kell koncentrálnunk, elsősorban tantermek és óvodai férőhelyek épitésére. A járási pártbizottság munkastílusa és munka módszere a határozat végrehajtása során jelentősen változott és fejlődött, hatékonyabbá vált. líinden szinten javult a párttestületek személyi összetétele, politikai felkészültsége, az iskolázottság színvonala. A járási pártbizottság és végrehajtó-bizottság ülésein a napirendek 45 í«-ban gazdaságpolitikai jellegűek, melyek kapcsolatosak az átfogó politikai határozatokkal, valamint beszámoltatunk egyes ipari és mezegazdasági üzemeket az 1974. decemberi, az 1975. novemberi és az 1976. decemberi központi határozatok végrehajtásáról. Napirenden szerepelt az öntözéses gazdálkodás fejlesztése, a munkaverseny- és brigádmozgHlom helyzete, az üzem- és munkaszervezés, a háztáji gazdaságok fejlesztéséről szóló párthatározat. A központi ós megyei határozatokat intézkedési és feladattervekben adaptáljuk testületi üléseinken, üzek kimunkálása megtalálható az alapszervezetek szintjéig. K munka folyamatában az vezérel, hogy a tennivalók egyre konkrétabban bontakozzanak ki p párt-