MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1977. október 5.

Napirend: - 1. Az MSZMP IX. kongresszusa óta végzett munka értékelése. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–43.

- 18 • nek a jogpolitikai elvek. A megyei párt VB a megyei tanács elnökének előterjesztése alapján megtárgyalta a nagyközségek és községek tanácsainak káder-helyzetét. Tapasztalataink alap­jában véve pozitivak. Az igazságszolgáltató szervek működésében rend van. Gondunk, hogy a megyei biróság apparátusában a biróság elnöke és he­lyettesei két éven belül szinte valamennyien nyugdijképesek. A káder-utánpótlás gondairól, a megoldásokról az igazságügy­miniszter elvtárssal folytattunk megbeszélést. Balogh László elvtárs: A gazdaságpolitika vonatkozásában néhány olyan kérdésre sze­retnék kitérni kiegészitésként, amely a gazdaságpolitikai cé­lok megvalósitásáért végzett munkáról szól. Ismeretes, hogy a gazdaságpolitikai apparátusnak nagyon sok operativ felada­ta lett a XI. kongresszus után, sokszor kellett közvetlenül beleszólni a gazdasági életbe. Az egész pártapparátusnak operativabban kell foglalkozni a gazdasággal kapcsolatos kér­désekkel. Annál fontosabbnak tartjuk a XI. kongresszus hatá­rozatának megfelelően a gyakorlati munka során a népgazdaság fejlesztésében változatlanul a szocialista tervszerűséget alapvető feladatnak, ettől nem hagyjuk magunkat elsodorni. Ezt bizonyitják az elmúlt két év eredményei is. A megyében hosszutávu megyei koncepciók szerint folyik a munka. Ezeket a választott testületek megtárgyalták és elfogadták, egyez­tetésre kerültek az országos hosszutávu tervekkel is. Van korábbi hosszutávu tervünk a megye zöldségtermelésére, most tárgyalta a megyei pártbizottság az állattenyésztés megyei fejlesztési irányelveit, amely értékelte az 1964 évi megyei párthatározatok hosszutávu végrehajtását és l99o-ig meghatározta a főbb kérdéseket, irányvonalat. Van fejleszté­si rekonstrukciós tervünk az öntözésre. A munkaerőgazdálko­dásra a megyei irányelvek az V. ötéves tervre szólnak, de a feladatok hosszabb időszakra érvényesek. Egyre több a válla­lati koncepció a megye mezőgazdaságaiban, ipari üzemeiben is. Az V. ötéves terv kialakitása kapcsán fontos volt körültekin­tően végezni a vállalati tervezést. Külön kiemeli, hogy meg­találtuk azt a módszert a mezőgazdasági fejlesztésben, amely biztositja az V. ötéves terv végrehajtását. Ennek tartalmi célja, hogy megfeleljünk a népgazdaság igényeinek, ezt eddig sikerült is jól tartani. Ugyanakkor épiteni kell a termelési kedvre is, korszerű, megfelelő üzemméretekkel kialakitani a szakositás feltételeit. A módszer: sokrétű konzultáció a tanácsi szervek, pártszer­vezetek részéről, a gazdaságok párt- és gazdasági vezetőivel. A gazdasági munka 1977-ben ütemesebb, tervszerűbb lett /a közp onti intézkedések és a megyei törekvés együttes hatására/.

Next

/
Thumbnails
Contents