MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1977. április 26.

Napirend: - 1. A párt-alapszervezeti taggyűlések szerepe a párthatározatok megvalósításában Pest megyében. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–11.

- 8 ­Olyan pártszervek munkáját is kellene értékelni, amelyekhez nemcaak gazdasági egységek tartoznak, hanem a község egyéb politikai tömegszervezeti egységei is. Ezt hiányoltam az anyag­ban. A taggyűlések sokat foglalkoznak a többi tömegszervezet munká­jával, talán egy néhány mondattal értékelni kellett volna az ilyen jellegű munkát is. Jakab Sándo r elvtárs Javaslattal szeretnék élni, csatlakozva az előttem hozzá szólókhoz. A szerkesztésben némi módositást kellene tenni, elsősorban ter­jedelmében változtatni. A terjedelem csökkentése kapcsán gyakor­latilag kilehetne szűrni egész részeket, utalnék például 7. és 8. oldalra. Javasolnám, hogy a Titkárság elé kerülő anyag mintegy 6-7 oldal terjedelemben tartalmazza a határozából adódó legfontosabb ér­tékeléseket. Cservenka elvtársnőnek lehetősége njrilik rá, hogy szóbeli kiegészítésében részletesebben kifejtse és alátámassza mindazokkal az értékes kiegészítésekkel, melyek a mai végrehaj­tó bizottsági ülésen is elhangzottak. Az irány, a koncepció felismerésével vagy előre lehet lendite­ni vagy hátráltatni a fórumot. A cim változtatására is javaslatot tennék, tulajdonképpen az utolsó szó végződését javaslom módosítani. " a párthatározatok helyi végrehajtásában." /- Taggyűlések és határozatok végrehajtásában - a taggyűlések szerepe, igy jobban szinkronban lenne a leirtakkal./ A vitában elhangzottakhoz, - osztozom Mondok elvtárs telje­sen jogos észrevételével, hogy maga a téma mennyire nagy ská­lán dolgozik, ha nem huzonk határt hiába tömöritünk valóságos kisregény készül belőle. A tagfelvételről is lehetne irini, de én ezt az irásos anyag­ból már el is hagynám. Nem szervezeti oldalról közelitik a dolgokat, hanem tartalmi oldalról, ez a helyes ut. A taggyűlések elvi, politikai kérdéseit vessük fel. Tartalmi kérdéseknél ajánlom - tagkönyvcsere után vagyunk, - a Politikai Bizottság elfogadta a mi előterjesztésünket, most készül a véglegesítése, de még e körül folyik a munka. Azokat a témákat ragadjuk ki, amik a tagkönyvcsere folytán többszörösen felmerültek. Támogatnám a kolláctiv vezetést. Érdemes nagyon átgondolni, hogy mit hagyjunk ki és mit foglaljunk bele az irasos anyagba. e

Next

/
Thumbnails
Contents