MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1976. július 6.

Napirend: - 2. A KB 1974. december 5-ei határozatának végrehajtása a Herceghalmi Állami Gazdaságban és a Duna Termelőszövetkezetben. - - Jelentés. 33–50.

Gazdaságunk ez évben készítteti a 650 férőhelyes üszőtelep re­konstrukciós tervet, melynek kivitelezését 1977-ben kezdjük* Ezzel párhuzamosan készül a 900 férőhelyes AGROKOMPLE'X-rendsze­rü tehenészeti telep terve is, inelyneia építését 1977* második felében kezdjük el és 1979-ben fejezzük be. * 1976* évi beruházásaink közül kiemelten kezeljük a géptelepünk épitését, valamint a 400 kocás sertéstelepünk rekonstrukcióját* 600 mEt-tal segítjük dolgozóink családiház és szövetkezeti la­kás építési akcióját, 800 mEt-ot fordítunk a vállalati lakások korszerüsiüésére• Exportun k 1975-ben növekedett. Az értékesített termékek 7,1 %-át szállítottuk exportra* A lucerna-granulátum és a takarmány­kukorica mellett tenyészsertéseket is szállítottunk nyugati or­szágokba. Ebben az evben tenyészsertés piacunkat bővíteni akar­juk és 230 ha-on export magborsó céltermelést folytatunk. Sertéstenyésztés! rendszerünke t az állattenyésztési Kutató In­tézettel közösen dolgoztuk ki, szervezése elindult* Lényege a HUNGÁ.HIB hibridsertés terjesztése, ami a jelenlegi husipari igé­nyeknek megfelel, továbbá a sertéstelepek jövedelmező gazdálko­dásának elősegítése. Jelenleg 60 sertéstartó gazdasággal vagyunk genetikai és tenyésztésszervező kapcsolatban. Törekvésünk e kap­csolat további növelése. A Budai Járás Termelőszövetkezeteivel több irányúak kapcsolataink, kölcsönös előnyök alapján kapcsola­taink mindkét részről a termelés fokozását és a hatékonyság növe­lését eredményezi. III* 1976* évi feladatainka t V* ötéves tervünkkel összhangban ha­tároztuk meg. öt év alatt a termelési értékünk növelését 35,6 %-kal emeljük. A közgazdasági szabályozók negatív hatasát figye­lembevevő a vállalati tiszta nyereséget 11,2 %-kal növeljük. Dolgozó létszámot tovább csökkentjük, bzelesitjük: kooperáci­ónkat, növeljük a hatékonyságot. Növénytermelés hozamait növel­jük. Szarvasmarha-létszámot 21,2 %-kal, sertéslétszámot 36,5 kai emeljük. Tejtermelésben az egy tehénre eső tejtermelést a jelenlegi 3550 literről 4000 literre, egy kocára jutó választott

Next

/
Thumbnails
Contents