MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1976. január 6.

Napirend: - 4. Személyi ügyek. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 8–15.

- 12 ­Szendrei László fegyelmi ügy e: Javaslat a Végrehajtó Bizottság erősitse meg Szendrei László ügyében hozott korábbi fegyelmi határozatokat és zárja ki Szendrei Lászlót a pártból. H a t á r o z a t Az MSZMP Pest megyei VB. 1976. január 6-i ülésén Szendrei László ügyében hozott korábbi fegyelmi határozatokat meg­erősítette és Szenírei László pártból való kizárását elfogadta Cservenka Ferencné elvtársnő ismerteti a VB-nek Szeghalmi Gyula elvtárs fegyelmi ügy ét Szeghalmi elvtárs a VB. hatáskörébe tartozik. Két alkalommal adtunk páltbüntetést italozásért. Magatartása most már elvi­selhetetlen. Próbáltunk vele beszélni. Rábeszéltük menjen el az Ideggondozó főorvosához ás kezeltesse magát. A főorvos közölte nem jár ele rendelésre, hanem tagadja az italozá­sát. Nem tudott vele foglalkozni. Az utóbbi időben több ilyen italozásról érkezett jelzés ezt Ő tagadta. Szemtanuk vannak, akik látták, rendezvényen részegen ült az elnökségben. Utána rosszul lett. Ugy kellett este ha­zavinni. A Pestvidéki Gépgyárból vittük át párttitkárnak a gyárba. Előre megmondtuk,hogy nem ihat. Javaslatunk, hogy a Végrehajtó Bizottság bizza meg a titkárokat behivatnánk Csordás és Szatmári elvtársat a Pestvidéki Gépgyár­ból,-ők javasolták Szeghalmi elvtársat annak idején- egy fela­datuk van, helyezzék vissza a Pestvidéki Gépgyárba. Szeghalmi Gyula elvtársat a Végrehajtó Bizottság mentse fel PB. titkári funkciója alól II. 1-i hatállyal, és 3 évre tiltsa el a választott párttisztság viselésétől. Barinkai elvtársnő: Javasolja a VB. hivja fel a figyelmét Szeghalmi et-nak egy életre szólóan le kell hogy vonja a tanulságot, ha gazdasági posztra kerül is igy hosszú távon gazdasági vezetőnek sem^le­het lenni és párttagnak sem. Ha Csordás és Szatmári elvtársalet feehivjuk, az ő figyelmüket is fel kell hivni , hogy elvtársi kötelességük és feladatuk van Szeghalmi nevelésével kapcsolat­ban. Baráth Endre elvtárs Javasolja, hogy a következő alkalommal, amikor az első tit­károk együtt lesznek Szeghalmi et-al kapcsolatban kapjanak táj ékoztatást.

Next

/
Thumbnails
Contents