MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1975. június 10.

Napirend: - 1. Az energia- és anyagtakarékosság tapasztalatai a Csepel Autógyárban. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–3.

Az öntödei kapacitás kevés kivétellel elavult, igen nagy a fluktuáció is. Az egyes selejteknél jelentős mértékű rátartás­sal kell számolnia a vállalatnak. A fogalmazás felszólitó stilusban készült, mert ezek egy része ma is biztositva van. Az értékelést negyedévenként tartjuk és ezáltal figyelemmel tudjuk kisérni. A készlet-gazdálkodást anyagi ráhatással befolyásoljuk. Természetesen a munkásoknál kivánjuk az anyagi érdekeltséget jobban kihangsúlyozni, hiszen itt jelent­kezik rögtön a selejt és akkor nem tud folyamatos termelést pro­dukálni. E munka megindult a hatékonyabb gazdálkodás kibontakozására, az energia és anyagmegtakaritásra. Tartós eredmény eléréshez azonban alapvető szemléletváltozáshoz is szükség van. Homoródiné elvtársnő Két fontos területet emelnék ki: a kooperációs kihelyezéseket és a készletgazdálkodást. A készletgazdálkodásnál igyekeztünk körül­tekintően eljárni. Nem globális készletet, hanem a különböző kész­let-szinteket határoztuk meg. A termelés nagymérvű növekedéséhez képest a készletek relativak. Részletes, elemző munkával alakí­tottuk ki a készlettervezés módsasrét. Véleményünk szerint ha csak az import megtakaritásünkat sikerül teljesitaii, már nagyon szép eredményekről tudunk majd beszámolni. Most próbálunk ki egy módszert a Dugattyu részlegnél, ahol az ön­tőket közvetlenül tesszük érdekeltté, vagyis minél kisebb a selejt annál nagyobb a prémium. A készletgazdálkodással való tervszerű fogMkozás már meghozta az eredményt. Honti elvtárs Nagyon gondos, körültekintő munka előzte meg a jelentést. Jónak tartja, javasolja elfogadásra. A tervből nem derült ki egyértel­műen, hogy a döntés minden feltételei rendezettek-e. Ne értelmez­zük mereven a pontokat, mert a munka elvégzése során menetközben módositásókra kerülhet sor. A "kellekre" külön ügyelni kell, hogy ezek ténylegesen döntésre kerültek e. Gabányi elvtárs Jónak tartja a jelentést és az intézkedési tervet, mely részlete­sen tartalmazza a tennivalókat. Nagyon jó dolog, hogy az elaprózott kooperációs tevékenységet vállalati hatáskörbe vonják. A termék­szerkezetek kialakításánál természetesen vannak még viták.A koo­perációra nagyon oda kell figyelni. A jelentkező problémáké azon­nali megoldására kell törekedni. A munkások érdekeltségét még tovább kellene fokozni. Az ujitó-mozgalomban is sok tartalék van még. Véleménye szerint ezek lennének a legfontosabb tennivalók. 3-

Next

/
Thumbnails
Contents