MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1974. június 25.

Napirend: - 2. A Pest megyei munkások társadalmi szerepének fejlesztéséről, helyzetük javításáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 8–12.

- 9 A demokrácia fórumait is meg kell teremteni, bár ezt sok­szor túlzásba visszük. Természetesen a munkásokkal le kell ülnünk beszélgetni, de az én esetemben szinte képtelen len­nék arra, hogy állandóan a munkások között legyek. Azért vannak a közbeeső vezetők, akik ezt a szerepet betöltsék. Talán ugy is fogalmazhatnék,"hogy nem jó az a közkatona, aki csak a tábornoknak hiszi el, hogy lőni kell". Annak a művezetőnek is ugyanannyit kell, hogy érjen a szava, mint az igazgatónak. A dolgozók, egyszerű emberek szivvel-lélekkel dolgoz­nak, a szocializmus epitéséért áldozatot is képesek hozni, de meg kell magyarázzuk, hogy mit és miért kell tenni. Oda kellene hatnunk, hogy ne torzuljon el sem a munkás szó, sem a közbeeső utasitás. Németh Ferenc elvtárs Az anyagot nagyon jónak tartom.' Kiemelném, hogy a 8 általános iskola elvégzése emelkedő ten- v) denciát mutat. Bár felvetődött bennem is, hogy hogyan tovább, ahol van párthatározat, az üzemben iskola ott kötelező elvé­gezni és ez biztosított is. Az üzemek adják az ingyen tanköny­vet. De abból az üzemből, ahonnan el kell menni,bizony müszak-i váltásnál problémát jelent, hogy megint hiányzik egy egy dol- I gozó. Nem tudok egyetérteni az 50 filléres emeléssel, hiszen azt a munkát másoknak el kell végezni a tanulók helyett. A nők szakmai továbbképzését is feltétlenül szükséges ) megnézni, a gyakorlati életben ninc3 végrehajtva. Nagyon fontos dolog a politikai képzés, véleményem sze­rint ez jól áll. Szép eredményeket érnek el a brigádok. Nagyon/ sokat segit az oktatás. A párton kivüli brigádtagoknak is kö­telességük résztvenni. Szeretnék az üzemi demokráciáról szólni néhányszót. Nagyon jó dolognak tartom, ha a gazdasági vezetők minél töb- j bet tartózkodnak az üzemben. Az a munkás~ember megmeri mondani a problémákat. Szó esik az anyagban is és megyei határozat is született a nagycsaládosok lakáshoz juttatásáról. Ezt a határozatot vá­rosban könnyű meghozni, illetve végrehajtani, de sokkal nehe- I zebb a megyében. Fizikai dolgozók gyerekeinek továbbtanulásáról. Az ösz­töndijat szükségesnek tartanám, itt is kollégiumi rendszert tudok elképzelni. A

Next

/
Thumbnails
Contents