MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1974. június 25.

Napirend: - 1. Jelentés a Pest Megyei Hírlap munkájáról. - - Jelentés. 15–25.

— c. — I A TARTAMI MUNKÁRÓL A tárgyalt időszak fő - és lényegében megvalósult ­törekvése volt, hogy a lapnak határozott, sajátos profil t a~ lakitsunk ki. Mindenekelőtt abból a nézőpontból, hogy betölt­se azt a hivatását, amely mint megyei lapra hárul. Ez azonban csak akkor lehet megfelelő, ha az olvasó teljes lapot kap a kézbe, vagyis jól és időben tájékozott a bel- és külpolitika valamennyi napi eseményében is. Munkánkat értékelve megállapítható, hogy mindkét irányban - a megyeiség és szélesebb kitekintés - koncepcio­nális változtatásokat tettünk, mindenekelőtt előrelépve a ket­tő összhangjának megteremtésében. Ez azt jelenti, hogy a lap­ban első helyet biztositunk /tartalomban és mennyiségben is/ a megye i vonatkozású anyagoknak ugy is, hogy lehetőleg min­den megyei témát igyekszünk az országos kérdésekbe ágyazva tárgyalni. Ugyanakkor egy-egy országos esemény, akció kapcsán bedolgozzuk a megyei vonatkozásokat, ezen felül minden fontos országos és külpolitikai eseményről híradással vagyunk. /Néhány jellemző példa: a párt KB titkársága meg­tárgyalta az üzem- és munkaszervezés Pest megyei tapasztala­tait, Ezt, az egyébként országos problematikát ennek alapján sorozatban dolgoztuk fel a megye számos területéről, A fel­dolgozás pártközponti elismerésben is részesült. Hasonló gya­korlatot alkalmaztunk a népesedéspolitika határozattal, majd az oktatáspolitika reformjával és más fontos témakörökkel kapcsolatban, A korábbi országgyűlési Összefoglalók helyett most teljes képet adunk az ülés menetéről, az országos veze­tők beszédét is közöljük tömörítve, ugyanakkor minden alka­lommal bemutatjuk a megyei képviselőcsoport tagjainak parla­menti tevékenységét. Hasonló a módszerünk más országos tanács­kozásoknál is,/ E megyei- országos összhangu koncepciónak a meg­valósítása mindenekelőtt a szerkesztői szemlélet kialakítá­sát igényelte, ami ma már általában érvényesül. Konkrét feladat volt a korábbinál nagyobb megyei info rmáltság megszervezése, biztosítása. Ebben sikerült na­gyot előrelépnünk., alapvetően a megyei párt-végrehajtó bizott­ság határozatainak és a megyei pártbizottság osztályai munká­jának figyelembe vételével. Kötelességünknek érezzük, hogy j

Next

/
Thumbnails
Contents