MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1974. május 14.

Napirend: - 1. A termelőterületen működő KISZ-szervezetek munkája, különös tekintettel az eszmei, politikai nevelőmunkára. - - Jelentés. 7–16.

a végrehajtás értékelése, az ifjúsági parlamentek előkészítése komoly tartalmi munkát igényelt minden KISZ alapszervezettől. Eközben pedig olyan pozitiv hatások érték a KISZ-vezetőket, amilyet a munkás-lakásépitkezés kérdésében hozott felsőszintű döntés továbbgyürüzése jelentett, vagy amit az ipari munkások általános bérrendezése okozott. A KISZ szervezetek politikai nevelőmunkáját ezek a gyakorlati politikai kérdések segítették, meggyőzően hatottak a fiatalokra. Ennek is következménye, hogy a dolgozói KISZ szervezetek a ko­rábbinál nagyobb, hatásfokában jobb munkát végeztek a terme­lésben rájuk háruló feladatokból. Egyrészt hatni tudtak a KISZ­tagok, alkalmanként a fiatalok munkaerkölcsére, növekedett a fiatalok részvétele a szocialista brigádmozgalomban, másrészt a KISZ a sajátos ifjúsági versenymozgalmak, munkaformák szerve­zésében is komoly eredményt ért el.A jelentősebb nemzetközi politikai eseményekhez kapcsolódóan, vagy nemzeti ünnepeink alkalmából a már lassan hagyományossá váló kommunista műszako­kon tudnak fiataljaink komoly gazdasági eredményeket elérni, és - az idősebbeket is vonzó - munkaakciókat szervezni. Pl. az 1973. évi VIT-müszakókon közel loo milliós értéket termeltek a megye fiataljai, s a tervezettet túlteljesítve 35o.ooo.- Pt-tal gyarapították a VIT-számlát. II. Jelentésünk első részében néhány ténnyel és adattal mu­tattuk be termelőüzemeink KISZ-szervezeteinek helyzetét, tevé­kenységük főbb jellemzőit. A továbbiakban azt elemezzük, hogy jelenleg hol tártuk a Pest megyei Páltbizottság határozatában megjelölt feladatok végrehajtásában. A megye dolgozó KISZ fiataljainak eszmei-politikai arcu­lata az utóbbi időben pozitiv változáson ment keresztül. Az általános megállapításon belül leszögezhető, hogy elsősorban a nagyüzemi KISZ szervezetekben fejlődött a tagok gondolkodás­módja, politikai felkészültsége. A mezőgazdasági üzemek KISZ Jo

Next

/
Thumbnails
Contents