MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1973. november 20.

Napirend: - 2. Tájékoztató jelentés a KB Titkárság 1972. május 8-ai, a koordinálási jogkörrel felruházott pártszervek és pártszervezetek munkájáról szóló határozatának végrehajtásáról. - - Jelentés. 16–21.

vizsgálták és nem tűzték napirendre végrehajtásának tapasztala­tait . Összefoglalva : Megállapítható, hogy megyénkben a Központi Bizott­ság 'titkárságának határozatának végrehajtása megkezdődött, folya­matban van. Az érintett pártszervek, szervezetek komoly erőfe­szítéseket tettek a határozatban rögzített feladatok végrehaj­tására. Keresik a megfelelő módszereket, formákat a feladatok hatékonyabb ellátására. Ugyanakkor még több helyen főleg a koor­dinált pártszervezeteknél nem értik a határozat lényegét. Ennél­fogva nem látják világosan feladataikat. Ehhez hozzájárul az a körülmény is, hogy pártszervezeteink vezetői között nagy volt a fluktuáció. Az újonnan belépő vezetők egyrésze pedig még nem ismeri a határozatot. Ebből adódik, hogy a járási, városi az érintett közbeeső pártbizottságoknak többet és konkrétabban kell foglalkozni a koordinációs tevékenység fejlesztésével, a koordi­náló és koordinált pártezervek munkájának összehangolásával, a jelenleg meglévő hiányosságok felszámolásával. A határozat maradéktalan végrehajtása, a koordináló tevékenység fejlesztése megköveteli, hogy a végrehajtó bizottság az alábbiak­ban foglaljon állást: A járási, vároai párt-végrehajtó bizottságok 1974.I.félév­ben tűzzék napirendre a határozat végrehajtásának tapasz­talatait, ezt követően a koordinált és koordináló pártszer­vezetek titkárainak értékezletén térjenek vissza a határozat ismertetésére, megértetésére, egységes értelmezésére és je­löljék meg a legfontosabb tennivalókat. - A járási, városi pártbizottságok, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztálya adjanak több konkrét segítséget a vállalati központok párt- és gazdasági vezetőinek,válasz­tott testületeinek a gyáregységek, telephelyek és az anya­vállalatok között fennálló feszültségek feloldásához, a kap­csolatok fejlesztéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents