MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1971. március 2.
Napirend: - 5. Javaslat az 1971-ben induló hároméves esti egyetemi alap és rövidebb speciális továbbképző tanfolyamokra. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. – - - Javaslat. 51–68.
A közölt adatokból látható, hogy az elért eredmények mellett az egyetemi beiskolázás a járások viszonylatában nem egyenletes. Egyes városok és járások a káderek továbbképzésében messze elől járnak, más városok viszont mérsékelt eredményeket értek el. További gondot jelent, hogy nem minden testületi pártbizottságnak van világosan.áttekinthető káderfejlesztési, illetve beiskolázási terve. Többnyire a beiskolázási terv névsorokat jelent két-három évre előtervezve, E tervek realitása időköben gyorsan változik. Helyesebb volna ha alapkoncepciókat alakítanának ki több évre vonatkozóan, melyben körvonalaznák, hogy mely foglalkozási rétegekből, kategóriákból kivánják 9. beiskolázást az elkövetkezendő években megvalósítani, Pl, agrárértelmiség - gazdasági vezetők, vagy pedagógusok, egészségügyi dolgozók stb. Ezen belül a névszerinti beiskolázási terveket évenként célszerűbb összeállítani, A Marxista-Leninista Esti Egyetem 3-éves tanfolyamain folyó oktatás egészében jól szolgálja kádareinlc középszintű eszmei-politikai képzését, segiti, az egységes marxista társadalomszemlélet kialakítását. Az itt szerzett ismeretek jól hasznosíthatók az áltslános politikai-nevelő munkában, a párt és tömegszervezeti propaganda munkában, a politikaigazdasági és társadalmi szervezetek legkülönbözőbb területein, A 3-éves tanfolyamon folyó oktatásra éppen ezért - a továbbiakban is nagy gondot kell fordítani, E megállapitá-. saink összhangban vannak a KB, Titkárság határozatában fog-& lalt észrevételekkel, Bnellett kivánatosnalc látszik, hogy tovább szilárdítsuk a tanulmányi fegyelmet, emeljük az okta*tómunka színvonalát és a hallgatókkal szemben támasztott követelményeket. Fokozottabban kell törekedni arra, hogy a 3-éves tanfolyamon folyó eszmei-ideológiai képzést összekapcsolják a gyakorlati - politikai kérdésekkel, Uj tendenciaként jelentkezik a járási-városi pártbizottságok részéről az a törekvés, hogy átfogóan értékelik az,esti egyetemi oktatás eddigi eredményeit, tapasztalatait,,