MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1969. április 29.

Napirend: - 2. A párttagság számszerű növekedése és összetétele. - - Jelentés. 20–53.

ORSZÁGOS LISTÁK Az utóbbi két év legfontosabb tapasztalatai A IX,kongresszuson elfogadott Szervezeti Szabályzat a közvetlen tagfelvételt irja elő. Ez a módosítás nagyobb figyelmet, az igények növelését, a tagfelvételek jobb előkészitését követeli. A kongresszus után a kezdeti bizonytalanság, szélsőséges felfogások és az előfor­duló hibák ellenére a tagfelvételi munka tovább javult. Ez elsőserban az igényesebb, megalapozottabb felvételekben, a létszáip növekedésében mutatkozott meg. Bár a létszámnövekedés évente valamivel kisebb,mint a kongresszust megelőző években, a pártba újonnan felvettek össze­tétele javult. Az eredmények ellenére jelentős tartalékai vannak a párt számbeni fejlődésének is. Számottevően nőtt a megyében az uj ipari és mező­gazdasági üzemek száma és a dolgozók létszáma. Jelentős a pártonkí­vüli aktivisták száma a szakszervezetekben, a KISZ-ben, a munkásőr­ségben, a szocialista brigádokban, amit még nem kellően vesznek fi­gyelembe a pártszervezetek. Problémát okoz továbbá, hogy egyes pártszervezetek évek óta nem vesznek fel párttagot. Évenkénti átlagban az alapszervezetek 24 %-á­nál nem volt tagfelvétel / az alapszervezetek mintegy lo %-ában erre nincs is lehetőség./ Esetenként találkozunk felelőtlen hanyagsággal, éberség hiányával is. Előfordul, hogy párttagságra nem alkalmas személyek és nemkivá­natos elemek is felvételre kerülnek. A járási végrehajtó bizottságok 1967-ben lol, 1968-ban 112 fő felvételét utasították el. Ezek kb. kétharmadát az alapszervezetek felvételre javasolták.

Next

/
Thumbnails
Contents