MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. november 26.
Napirend: - 3. Személyi javaslatok. - - Javaslat az 1919-es „kiemelkedő forradalmi harcosok” emlékének megörökítésére. 36–43.
- 4 2«/ UR BiU PÁL /1855-1942/ Cegléd. földmunkás 1893-tól tagja a Magyarórajági Szociáldemokrata pártnak. A századvégi földmunkás-mozgalmak idején a szociáldemokrata földmunkásmozgalom egyik ki eme 1— kedő alakja., 1919-ben a Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegyei Direktórium elnökhelyettese, a vármegyei Közigaz£ [atási osztály vezetője. Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért 8 évi fegyházbüntetésre Ítélik, az 1924 végi amnesztiával szabadul /69 éves ekkor/ Az SZDP. havi 120 P. nyugdijat biztosit számára és megbizza a SZDP irányitása alatt álló földmunkásazövetség helyi csoportjainak szervezésével Kecskemét,Abony és Alberti környékén 0 1929-ben másodrendű vádlottként szerepel a Kozma Sándor és társai elleni perben, de felmentik. Idős kora ellenére az SZDP-ban és a Földmunkás-Szövetségben továbbra is tevékenykedik. 1931. végén a Földmunkásszövetság ceglédi helyi csoportja végrehajtóbizottságának tagja. 1936-ban - 81 éves korában - cikke jelenik meg a Népszavában,melyben a földmunkások nyomorúságáról ir ás szervezkedésre hivja fel őket. 1342-ben, szegénykázban halt meg. Javasoljuk.hogy a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából Urbán Pál emlékét Cegléden emléktáblán örökitsék meg.