MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. november 12.

Napirend: - 1. Jelentés a Csepel-sziget fejlesztésére hozott pártbizottsági irányelv végrehajtásáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–8.

- 4 ­Megállapíthatjuk, hogy a termelőszövetkezeti vezetők lecserélésé­vel, az uj gárda kialakításával, nagy javulás mutatkozik általában a termelőszövetkezeteknél. Szabó József elvtárs: Mivel Dobrai elvtárs a válaszokat megadta mindenkinek, én csak azt szeretném megemlíteni, hogy a Szigetbecsei és Makádi termelő­szövetkezeteket nem sikerült összevonni, itt nagy ellentétek merül­tek fel a két termelőszövetkezet között. dr. Biró Ferenc elvtárs: Á célkitűzések, amelyek a csepelsziget fejlesztésére vonatkoznak nagyon helyesek és jók. De meg kell mondani sok akadályozó tényező szerepel a megvalósitás sikerességében. Például a Duna keleti ré­szére eső termelőszövetkezetek ugyanazokat valósitják meg, mint a szigeten mi akarunk megvalósítani. Sajnos a termelőszövetkezetek­ben sok helyen a szemlélettel van baj, több helyen a kényelmes gazdálkodáshoz vannak szokva. Meg kell mondani, hogy több olyan termelőszövetkezet lemondta a beruházást, ahol már pedig teljesen rendezve volt. Azt tudjuk jól, hogy a zöldség termesztéshez és a primőr áruk termeléséhez üvegházakra, üveg falühfcre van szükség, ami igen költséges. Sz nem gazdaságos, nem kifizetődő, tehát nem is sza­bad ezt megvalósítani. Ez csak ráfizetést eredményezne. De nagyon helyes lenne fólia ágyakat biztosítani. Pl. ilyen van Ráckevén is. A célnak ez megfelel. Sbben az irányban kellene az erőfeszítése­ket tenni. Sertéstenyésztéssel kapcsolatban tudtommal a szigeten nem is volt szóarról, hogy uj sertéstenyésztés és hizlalás útjára lépjünk, hanem a meglévp,régieket továbbfejleszteni. Tudnunk kell azt is, hogy a kukorica nagyon drága. 500 Ft. mázsája, majd ha 300 Ft­ért tudnák a termelőszövetkezetek vásárolni, akkor ismét fognak több sertést tenyészteni, A csemegeszőlőermesztéssel kapcsolatban az a meglátásom, hogy a megyében a szaporítóanyagot nem is veszik igénybe. . / . H

Next

/
Thumbnails
Contents