MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. augusztus 21.
Napirend: - 1. Jelentés a megye iparának első féléves teljesítményéről, az új gazdasági mechanizmus tapasztalatairól. - - Jelentés. 13–27.
Szervezés i intézkedések is kedvezően "befolyásolhatják egy-egy vállalat termelékenységének alakulását. Ezt bizonyítja például a Pestvidéki Gépgyárnál a gyáregységek létrehozása, ezzel együtt a hatékonyabb termelésirányítás megvalósítása. Az utóbbi időben, ha értékben nem is csökkent az unitáso k hatékonysága, de az újítások száma jelentősen visszaesett. Ennek egyik oka az, hogy az ujitási dij a részesedési alapot terheli. Emiatt a vállalatok nagyobb gondot fektetnek a kalkulációra és a kisebb jelentőségű újítások háttérbe szorultak. A fenti intézkedések következtében jelentős normaóra - ezáltal jelentős élőmunka megtakarítás jelentkezik. Az I. félév során e területen jó eredményt ért el a Hiradácstechnikai Anyagok Gyára, ahol a tervezett 15*ooo normaóra helyett ténylegesen 45.000 órát, az MGM. Diósdi Gyára, ahol a tervezett 23*000 óra helyett J7»ooo normaórát takarítottak meg. Ezen eredmények mellett azonban egykét vállalat e téren jelentősen lemaradt, mint például a Csepel Autógyár több mint 8.000 órával kevesebbet hozott a tervezettnél. A termelékenységre ható tényezők között kell megemlíteni azt a szemlélete t is, hogy gazdasági vezetőink nagy része az egyoldalú nyereség-szemlélet miatt szem elől téveszti a termelékenység emelésének politikai, gazdasági jelentőségét. Pedig a termelékenység rendszeres emelése nélkül nincs tartós nyereségnövekedés sem. Ezt a törvényt jobban kell érteni és alkalmazni minden területen. Mindez nem ment fel bennünket attól, hogy mind központilag, mind helyileg nagyobb gondot fordítsunk a műszaki fejlődés, a helyes létszámgazdálkodás ás ezeken keresztül a termelékenységnövelés problémájára. Építőipar: A megye építőipari vállalatai a bázishoz viszonyítva saját építésiszerelési tevékenységüket 11,1 %-al növelték. Munkáslétszámuk 6,8 %-al, összlétszámuk 5,8 %-al nőtt, igy a termelékenység emelése itt is elég szerény mértékű. /Ld. 2.sz. tábla./ Különösen igaz e.z, ha figyelembe vesszük, hogy az országos építőipari árszínvonal kb. lo %-al nőtt.