MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1967. május 30.
Napirend: - 3. Tájékoztató jelentések. - a) A KISZ VII. kongresszusa előtt tartandó küldöttgyűlés anyagának megvitatása. - - Beszámoló. 28–57.
- 22 A munkás és paraszt fiatalokhoz hasonlóan a közép- és szakmunkástanulók eszmei, politikai, erkölcsi fejlődését azok az objektív társadalmi folyamatok és hatások határozzák meg, melyek a szocializmus teljes felépítésének időszakában érvényedülnek* Ugyanakkor a 14-18 éves fiatalok körében ezek a hatások ellentmondásosabbak, ami főleg az életkorból és az iskola helyzetéből adói nak, Egy kollektívában tanul munkás, paraszt, értelmiségi szülők gyermeke» Jellemző rájuk a fogékonyság, a sok-irányu érdeklődés, A megye középiskolás és szakmunkástanuló diákparlament megállapításai szerint "kritikai érzékük fokozódik, a felnőttek iránti feltétlen bizalmat gyakran a kétkedés vál^a fel, keresik az igazságot, de nem tekintélyi alapon, hanem ragaszkodnak ara k bizonyításához i, „ roteljesebben jelentkezik náluk a kispolgári életfelfogás, a nacionalizmus és a vallásos vilggnézet. Ezen réteg KISZ szervezetei munkájukat oktatási intézményekben végzik, ahol az iskola és a KISZ célkitűzései egybe-esnek, A KISZ szervezetek munkája jelentősen fejlődött és egyre többet vállalnak magukra a szocialista iskola nevelési, pedagógiai tevékenységükből® Mint a fiatalok öntevékeny politikai szervezete a nevelés mozgdmi eszközeivel segiti az iskola által támasztott követelmények végrehajtását. Emellett önálló feladatok megoldását is magára vállalja. Tartalmában a középiskolás KISZ munka sajátos vonása, hogy egész törékenységével a tanulmányok befejezése utáni uj társadalmi helyzetbe való beillesz kedést kell sogitonia Az életre való felkészülést i A középiskolások szeretnek álmodozni, vannak vágyaik, de a vágyak és igények reális összhangjának megteremtése a tanintézeti KISZ szervezetek egyik legfontosabb feladata, melyet sok esetben még nem ismernek fel, A tanintézeti KISZ szervezetek vezetésében jelentkeznek más ifjúsági rétegek tői eltérő sajátosságok, Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a párt-vezeté érvényesítésével egyidőben az iskola állami vezetése, pedagógus közössége, pedagógiai, politikai felelőséggel tartozik az ifjúsági közösség tagjai és munkája iránt.