MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. szeptember 20.
Napirend: - 1. A megyei pártbizottság küldöttértekezletre készült beszámolója. - - Tervezet. 14–71.
kisebb számban vannak már sorainkban. Ezért is van jelentősége annak, hogy nagy gondot fordítsunk a fiatal kommunisták nevelésére. Pártmunkásaink többsége politikai állásfoglalásuk,, elvhüségük és felelőségtudatuk alapján alkalmasak a megnövekedett feladatok ellátására, Nőtt a pártapparátus politikai, szakmai felkészültsége, vezetési gyakorlata. Jelenleg az apparátusban dolgozók mintegy 3o %-a vesz részt ~ párt, Vagy állami oktatásban. Nagy részük marxista ismereteiket bovitik..Közülük többen vezető propagandisták, esti egyetemi oktatók. > A kádermunkában elért eredmények ellenére még ma sem érvényesül eléggé a tervszerűség az előrelátás. Az utánpótlást első-, sorban a gyakorlati pártmunkában kitüntekből kell biztositani. Ennek megfelelően hosszabb távú, két-három évre szóló.iskoláztatási terv a lapján kell továbbképzéséről gondoskodni, meg-' szüntetve ezzel a ma még gyakori ötletszerűségeket. El kell érni, hogy az emberek megítélésének alapja a politikai megbízhatóság, aktivitás, a rátermettség, a végzett munka., színvonala és a p^iaffei" emberi tulajdonságok, legyenek. E követelmények ma még nem mindenütt érvényesülnek. Néha a helyes elveket eltorzítva, a szakmai felkészültséget helyezik előtérbe, nem kap kellő hangsúlyt a szocialista rendszerhez való hűség, a politikai helytállás. Az.embereket előléptetésük, mogbizatá.suk előtt meg.kell ismerni, ki kell próbálni. Nem megengedhető az elvtelen, a baráti kapcsolatokon nyugvó kádermunka, Gyanegesége a munkánknak, hogy gyakran csak szük körből, a szemelött lévő emberekre esik a választás. Törekedjünk sokkal jobban az emberek munkájának és magatartásának rendszeres és alapos értékelésére,': Az előttünk álló ós minden tekintetben negnövekedett ideológiai, politikai és gazdasági feladatok megkövetelik e.téren is az elvek egységes értelmezését és érvényesítését.