MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. július 12.

Napirend [Az első 3 napirendi pontot együttesen tárgyalták.]: - 2. Jelentés az 1965/66-os KISZ-oktatási év befejezéséről és az 1966/67-es oktatási év előkészítésének feladatairól. - - Jelentés. 28–41.

Az oktatási év tartalmi tapasztalatai Az év során eszközölt ellenőrzések tapasztalatai azt bizonyitják, hogy azo­kon a helyeken, ahol a járási bizottságok segitségével az alapszervezetek a fiatalok érdeklődési körének, felkészültségének megfelelő oktatási formát választottak, a hallgatók aktivitása, megjelenése és az anyag elsajátitása tekintetében jó volt. Hegyei szinten a féléves felméréshez viszonyitva nőtt az oktatási körökben részvevő fiatalok száma annak ellenére, hogy a körök számában bizonyos fokú csökkenés állt be. Ez tudható be egyrészt annak is, hogy az idei oktatási évben kb. 50 ;á-ban szabadonválasztott témákat iktattunk be, amelyek a hallgatók érdeklődési körét, igényeit elégitették ki. Néhány járási bizottság /Buda, Nagykáta/ tematikai javaslatot adott ki az alapszervezetek felé a szabadonválasztott témákra. Ezenkivül az oktatási év során feldolgozásra került néhány a KISZ KB által kiadott, aktuális kérdésekről szóló anyag is, mely faagyban hozzá­járult a fiatalokat foglalkoztató legfontosabb kül- és belpolitikai kérdé­sek tisztázásához* /"Mi az igazság a vietnami háborúban"?, ár- és bérpoli­tikai intézkedések stb./ Az a tapasztalat, hogy különösen ezek a témák nagyban felkeltették a fia­talok érdeklődését, s a jövő évi oktatásnál, ha a KB nem is ad ki ilyen jellegű anyagot a járási bizottságoknak fel kell késziteniUk a propagan­distákat hasonló foglalkozások megtartására. Szabadonválasztott témák ke­retein belül nagyon sok helyen találkozhattunk az erkölcs kérdésével, a vallás problémájával, a hazafiság kérdéseivel, a háború és béke pr oblémáival• Betudható az oktatásban részvevők számának növekedésénél az a tény is, hogy ebben az évben járási bizottságaink fokozott gondot forditottak a propa­gandisták képzésére ás a kötelező témák feldolgozása során a propagandis­ták szinességet, elevensége>t tudtak belevinni a foglalkozásokba. Minden járási konferencia megtartása alkalmával a programban egy-egy anyag mód­szeres feldolgozására is 3or került, ahol gyakorlatban alkalmazták ás mu­tatták be azokat az eszközöket ás segédanyagokat, mellyel a foglalkozáso­kat jobbá lehet tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents