MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. január 25.

Napirend [Kibővített ülés.]: - 1. Kiinduló irányelvek a gazdaságirányítási rendszer reformjára című központi anyag vitája. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–40.

m2m Nagyon nehéz helyzetben voltunk, mert mozgáskorlátozás is volt* Ugy érzem nem helyes dolog az ilyesmi, A felvásárlásnál viszont az a helyzet, hogy az uj éveknek a bázi­sát képezik, hogy legaláb b azonos szinten vásároljunk fel az uj évben is. Minden évben az előző évet mint olyant, bázisnak tartjuk* A tervszerűség vonatkozásában idáig a negyedéves tervek teljesíté­sét szoktuk betartani* Eddig az volt, hogy a vágóhid, ha mi fel** vásároltunk dolgozott, s ugyanakkor elmondható, hogy teljesitette a tervét, s ugyanis viszont helyzetben is* A gazdaságossági érdekeltség nálunk is arra ösztönöz, hogy hozzák be a negyedéves tervet, mert hiszen akkor bennünket is tervszerű­nek nyilvánítanak. Pl, az előző években minden negyedévet teL jesi­tettünk, ami elmondható mostanában nálunk* A vágóhidakra visszatérve el kell mondanom, hogy a vásárlási kapaci­táson túlmenően árasztottuk el őket. Számos kár származik ebből, hiszen a hűtőházak kapacitása is véges, Nyilvánvaló dolqg , hogy a mi személyes érdekeltségünk az lett volna, hogy vigyük át a másik teljesitési időszakra, hiszen akkor nem jönnek közbe ezek a prob­lémák, s ennek még is dűlőbe kellett jutnia, s nem tudtuk megvaló­sítani* Ugy válunk tervszerűvé, ha minden gazdasági kapacitást rendszeresen használunk fel. Annak idején kemény birálatba mentek át ezek Han­tos elvtárs felé is* Az anyag leirja, hogy a termelőszövetkezetek hátrányosabb helyzet** ben vannak, mint a partner vállalatok* Célszerűnek látszik jobban megvizsgálni a termelőszövetkezetek mun­káját, az irányitó, középirányitó igazgatás tevékenységét* A termelőszövetkezetek is alig várjak, hogy valóban minden közbe­iktatott szerv mellett ténylegesen érvényesülhessen a gazdasági érdekeltségük. Nem valami uj szervezetet kell létrehozni, hanem olyan szállítási rendszert kell létesiteni, ami biztosítja ezt az egyenjogúságot. Véleményem szerint feltétlenül szükséges dotálni azokat a termelő­szövetkezeteket, akik a határidők betartásával bizonyos áldozato­kat hozva feltétlenül szem előtt tartják a tervszerűséget* i Előfordul olyan eset, hogy - különösen év végén - érdekellentétek érvényesülnek* Most az van, hogy ha egy termelőszövetkezettel megállapodást kö­tünk, az előbb leszállíthatja a portékáját, semmi károsodás nem éri ot, holott itt is tervszerütlenség jelentkezik. Feltétlenül szükséges volna figyelembe venni, és előnyben részesí­teni azokat a termelőszövetkezeteket, akik határidő szerint a kö­zös érdekeket figyelembe véve legjobban teljesitik a szállitási határidőket. Ezeket a feszültségeket fel kellene oldani, mert igy nem érvénye­sül az árukapcsolat olyan szabadon mint ahogy ez kivánatos lenne.

Next

/
Thumbnails
Contents