MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1965. június 16.

Napirend [Rendkívüli ülés.]: - 1. A PB Pest megye fejlesztésére vonatkozó határozatának végrehajtására kidolgozott intézkedési terv. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–9.

a tanácsi és párt-szexvek fokozott figyelmet fordítsanak a helyi erők és lehetőségek kihasználására,- Elvben egyetért a váci művelődési ház építésével, felhívja azonhan arra a figyelmet, hogy a DCM által megépített művelődési ház jelen­leg nincs kihasználva. Hasonló-képpen igaz az is, hogy az ártieszközök megóvására fordítható előirányzatok összege ala­csonyt a megyei szervek azonhan ezt az alacsony összeget sem használják fel*- Az intézkedési tervben meg kellene szabni az alsóbb szintű tanácsi- és pártszervek feladatait is.- Konkrét észrevételek az intézkedési tervhez: A megye vezetői tartsa­nak ki amellett, hogy Százhalombattán előnyös előregyártott elemekkel megépíteni a tervezett lakásokat*- A településháló­zat fe.jlesztesével kapcsolatos kérdéseket a Tanácsszervek Osz­tálya november második felében tárgyal* Helyes lenne, ha erre az időre - az intézkedési terv végrehajtásaként is - ezeket előkészíteni*- A Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya Gödöl­lő várossá fejlesztéséhez segítséget ad, közli azonban, hogy a várossá-szervezés megyei méretekben nem járhat létszámnöve­léssel*- Korábban a gazdasági Bizottság előtt szerepelt a főváros szempontjából jelentős 5o-51 Budapest környéki község meghatározása* A jelenlegi 3o km-es körzet kialakításánál fi- ' gyelemmel kellene lenni a Gazdasági Bizottság előterjesztésére. Az Országos Tervhivatal julius végéig kiadja a következő évre vonatkozó tervszámokat. Az intézkedési tervben foglalt felada­tokat az OT-vel való egyeztetésre elő kell késziteni* A Minisz­tertanács Tanácsszervek Osztálya minden segítséget megad a Po­litikai Bizottság határozatának végrehajtásához*- Tárgyalások vannak az Országos Tervhivatallal, hogy a Kormánynak a tanácsok továbbfejlesztésére vonatkozó hatarozatának megfelelően - a ter­vezésnél jobban érvényesüljenek a területi szempontok* Eg^es indokolatlan kötöttségek felszámolására már a következő költség­vetési évi^ sor kerül.- Elgondolás van arra vonatkozóan is, hogy a tanácsi építőipart alkalmassá teszik mezőgazdasági beruházások kivitelezésere* Ez növelné a beruházások elvégzésének gyorsaságát dr. Pénzes Jáno s tanács vb. tag: A párt- és tanácsszeljek felmé ték a megye természeti ós közgazdasági adottságait, s a Politikai Bi­zottság elé kerülő előterjesztés elkészítése ennek figyelembe vé­telével történt* A Politikai Bizottság határozata kifejezésre juttatja mind a megye speciális helyzetéből adódó feladatokat: a főváros ellátásai, mind az országos követelményeket is: A mező­gazdaság belterjes fejlesztése. A Politikai Bizottság határoza­tának végrehajtása már folyamatban van, sőt ilyen szempontokat érvényesítettek aunkájukban a párt- és tanácsszervek egyes vonat­kozásban már a határozat meghozatalát megelőzően.- Tárgyalások folytak annak érdekében, hogy a nagykátai járásban megtörténjék a háztáji baromfiállomány minőségi cseréje. Néhán,, gazdaságban létesítenek törzstelepeket. Figyelemmel vannak a kisállattenyész­tés! kutatóintézet eredményeire is*- A csemegeszőlő és bogyósok termelési vord;kozó tervek elkészítésénél figyelemmel íoltak a természeti és közgazdasági adottságokra is*- A főváros körül kialakítandó 3o km-es övezet nem jelenti azt, hogy minden fa^ta mezőgazdasági fejlesztést ide-koncentrálnak* A fejlesztéseknél célszerűségi és gazdaságossági szempontok érvényesülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents