MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1965. május 3.

Napirend: - 4. Jelentés a megyei párt-végrehajtóbizottság 1964. július 13-ai, a tsz-ek 1963. évi gazdálkodási tapasztalatainak hasznosítására hozott határozat végrehajtásáról. - - Jelentés. 64–75.

-2­1• Termelőszövetkezeti pártszervezetek megerősítése A termelőszövetkezeti pártszervezetek megerősítése, a politikai munka megjavítása érdekében a VB. 1963. IV. 1-i hatá­rozatának végrehajtását a Megyebizottság osztályai rendszeresen vizsgálták és segitették. A részeredményekről több alkalommal sze­repelt tájékoztató a VB. napirendjén. A tapasztalatok szerint a Megyebizottság osztályai és a járási bizottságok 1964-ben rendszeresebben foglalkoztak a tsz. pártszervezetek megerősítésével, a termelőszövetkezetekben folyó politikai munka megjavításával. Mindezek eredményeképpen a vezető­ségválasztás során a pártszerve 3tek vezetését sikerült tovább erő­siteni. Jelentős eredményeket értünk el a pártépités és a politikai oktatás, nevelés terén is. I 1963-ban a tsz. pártalapszervek 315 tagjelöltet, 1964­ben már 534 tagjelöltet vettek fel, ami 69 %-kal több mint az elő-, ző évben. 1965. I. negyedévben ujabb 83 tagjelöltfelvétel történt. 1964-ben 9 uj alapszervezet alakult, a párttagok száma egy év alatt 754-gyei növekedett, A párttagok aránya 4,4 %-ról 5,6 %-ra emelkedett. A termelőszövetkezetekben jelenleg 54 függetlenített, 17 félig függetlenített, 41 tiszteletdíjas, 36 nem függetlenített és 37 nyugdijas, illetve kivülálló alapszervi párttitkár dolgozik. Na­gyobb termelőszövetkezetekben egyre inkább arra törekszenek, hogy a párttitkárokat függetlenítsék. Az 1964/65. oktatási évben különböző jellegű továbbképzés­ben minden párttitkár részt vett. Ezen belül a balatonaligai egy­hónapos tanfolyamon 58-an és a gödöllői egyhetes tanfolyamon 74-en vettek részt. Jelenleg különböző pártiskolákon 7 alapszervi titkár tanul„

Next

/
Thumbnails
Contents